Aktuális

A halálból tért vissza Európa új vezetője

Bors

Létrehozva: 2014.06.28.

Csak Orbán Viktor és David Cameron állt ki ellene, az európai vezetők azonban megválasztották az Európai Bizottság elnökévé Jean-Claude Junckert. A volt luxemburgi miniszterelnök igencsak kalandos életet élt.

Egy isteni csodának köszönheti Jean-Claude Juncker, hogy most ő lehet az Európai Bizottság új elnöke. Huszonöt évvel ezelőtt, még 1989-ben a halál torkából tért vissza, hogy később luxemburgi miniszterelnök, majd Európa ura legyen.

Az 59 éves Juncker munkáscsaládból származik, ő maga viszont jogon végzett, még ha ügyvédként sohasem dolgozott. Nagy ivó hírében áll, habár ő ezt mindig is tagadta. Pedig címlapokra is került már piálásával, kedvence a gin-tonik, de a sört sem veti meg. Kollégái szerint emellett láncdohányos is.

1989-ben, nem sokkal a választások előtt szenvedett balesetet, ami után két hétig kómában volt, de meglepő gyorsasággal épült fel. Előbb pénzügyminiszter lett, majd a maastrichti szerződés egyik fő kidolgozójaként tette le névjegyét az Unióban. Miniszterelnökké 1995-ben választották meg és egészen tavaly decemberig ő volt a luxemburgi kormányfő. Tizennyolc évnyi uralkodásával abszolút világrekorder. Végül egy lehallgatási botrányba bukott bele, a luxemburgi titkosszolgálatot ugyanis állítólag riválisai megfigyelésére használta.

2004-ben óriásit bakizott egy EU-ülésen, amikor bejelentette Jasszer Arafat halálát. Nem sokat tévedett, a palesztin vezető ugyanis nyolc nappal később tényleg meghalt.

Házas, 1979-ben vette el egyetemista kedvesét, Christiane Frisinget.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079855_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei