Celeb

Ilyen nincs: Clooney kényezteti anyósát

Bors

Létrehozva: 2014.06.26.

George Clooney előzékenysége nem ismer határokat. A színész ugyanis meginvitálta jövendőbeli anyósát olaszországi villájába, ahol végre személyesen is megismerkedhettek.

A filmvásznon már rengetegszer oldott meg nehéz helyzeteket George Clooney, most pedig a való életben is sikeresen vizsgázott. Az 53 éves színész a napokban végre személyesen is találkozott menyasszonya, Amal Alamuddin édesanyjával, de nem is akárhogyan.

A leendő anyóst meginvitálta több mint kilenc és fél mil­liárd forintot kóstáló, Comói-tónál lévő villájába. A sztárnál mindössze tizenhárom évvel idősebb Baria asszony azonnal megtalálta a közös hangot lánya választottjával.

– Nagyon sokat beszélgettek hármasban a villa óriási kertjében, és nagyokat nevettek. Amal anyukája másnap visszautazott Angliába, de még a reptéren is látszott, mennyire feltöltődött – számolt be egy informátor a
People magazinnak.

Clooney és kedvese természetesen a mama távozása után egész hétvégén folytatta a romantikázást Olaszországban, ahol állítólag a szeptemberi esküvőt is szeretnék tető alá hozni.

Mintha kicserélték volna

Korábban George Clooney kis túlzással még imádott törpemalacaival is jobban bánt, mint szerelmeivel, ám Amal Alamuddin személyében végre megtalálta azt a nőt, akivel leélheti élete hátralévő éveit. Nem csoda, hogy nemcsak a szerelmespár, hanem a családtagok is odavannak a másikért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539714
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora