Aktuális

Tragédia: szörnyethalt a fiatal szépségkirálynő

Bors

Létrehozva: 2014.06.24.

Bonnie Hillerből azért nem lett igazán nagy sztár, mert a családot választotta a hírnév helyett, de mást kapott az élettől. Szürke Mercedesével egy hídon karambolozott, azonnal meghalt. 27 éves volt.

Az angol Bonnie Hiller Colchester és Kelet-Anglia szépe is volt 2009-ben, mikor azonban egész Anglia legszebb nője lehetett volna, olyan akadályba ütközött, amit nem volt hajlandó leküzdeni. A versenyen ugyanis csak akkor indulhatott volna, ha nincs férjnél, viszont az ő szíve akkor már foglalt volt - írja a Daily Mail.

Az Essex-ben élő fiatal nő így kénytelen volt feladni álmát, és elkezdeni élni a hétköznapi emberek életét, ezért egy butikban vállalt munkát. Egészen mostanáig nem is lehetett róla hallani, de a mostanihoz is sajnos egy szörnyű tragédia kellett.

Bonnie Hiller egy szürke kabrió Mercedessel száguldozott, amikor elvesztette uralmát a jármű fölött, kicsúszott és ütközött. Annyi biztos, hogy ő volt az egyetlen utas az autóban, és az is, hogy több autó is “részt vett” az ütközésben. Viszont sajnos az is biztos, hogy a fiatal nő a helyszínen meghalt.

“Csodálatos lány volt, olyan, akivel mindig öröm volt együtt lenni. Nem is tudnám elképzelni, hogy volt olyan a világon, aki ismerte, de nem szerette” - mesélte az angol lapnak könnyeivel küszködő édesapja.

“Modellkedett, színészkedett, de mindennél jobban szeretett volna családot alapítani” - tette hozzá édesanyja, aki azt is elmondta, három gyermekük volt, és Bonnie volt mind közül a legfiatalabb. Mindig is fontos volt nekik a család, jóban-rosszban összetartottak. Hozzátartozói azt kérik, mindenki, aki csak ismerte, jöjjön el a végső búcsúra, mert ennyivel tartoznak a világ legkedvesebb szépségkirálynőjének.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor