Aktuális

Szívbeteg volt a színész, aki a színpadon halt meg

kbv

Létrehozva: 2014.06.24.

Súlyos betegséggel küzdött az az amatőr színjátszó, drámapedagógus, aki a Múzeumok Éjszakáján a színpadon lelte halálát. Orvosai figyelmeztették a veszélyre, de neki a színjátszás volt az élete…

Iszonyatos pillanat. Vidám darabot ad elő a lelkes amatőr csapat a Múzeumok Éjszakáján, aztán a színpadon az egyik szereplő hirtelen a szívéhez kap… Tegyi Tibor még le tudott jönni a színpadról, amikor érezte, hogy rosszul van, ám a színfalak mögött azonnal összeesett. Bár a mentők kiérkezéséig két néző is megpróbálta újraéleszteni, az már a szakembereknek sem ment.

A pápai Weöres Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese így vesztette életét szombaton éjszaka. A Szentivánéji álom című Shakespeare-darabra hónapok óta készült, s bár tudta, súlyos szívbeteg, soha, egyetlen pillanatra sem pihent. Élete volt a színjátszás, diákjaiért és a színpadért pedig bármire hajlandó volt.

A többszörös állami és megyei kitüntetett drámapedagógus szíve a Kékfestő Múzeum hátsó udvarán állt meg. Információink szerint gyógyszerekkel tartották kordában az állapotát, amely egyre romlott ugyan, de arra, hogy élete ilyen hirtelen ér véget, senki nem számított.

– Tibor már régóta nem volt egészséges. Bármikor számítani lehetett állapota romlására, de erre senki sem készült fel. Három hete találkoztam vele utoljára, semmi előjele nem volt a tragédiának, és az előadás napján sem volt semmi baja – mesélte egyik jó barátja.

Tegyi Tibor halálakor az S. K. Társulat előadásában vett részt. A diákok seregével ismertette és szerettette meg a színház és a színjátszás világát.

– Huszonhat éve voltunk kollégák, nem csak egy pedagógust, hanem egy barátomat is elvesztettem. Tibornak a tanítás nem munka volt, hanem szerelem, amiben ki­emelkedő teljesítményt nyújtott. Bármi is volt a feladata, élvezettel végezte. Az egész tanári kar összetört, mély fájdalommal és megdöbbenéssel vettük tudomásul a halálát – mesélte lapunknak könnyeivel küszködve az iskola igazgatója, Horváth Attila.

 

Szerethető ember

Az igazgatóhelyettes több színjátszócsoportban is játszott, tagja volt a Magyar Drámapedagógiai Társaságnak, amelynek honlapján is megemlékeztek róla: „A szerethető emberek közé tartozott. Felfoghatatlan – 49 éves korában történt. Tibor távozása súlyos szakmai vesztesége a színjátszásnak és a drámapedagógiának egyaránt” – írták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól