Sport

Megvesznek a gyűjtők Németh kártyáiért

csb

Létrehozva: 2014.06.24.

Németh Gyula budapesti tervező-grafikust kérte fel a Panini America, hogy rajzolja meg legújabb sportkártya-sorozatát húsz NBA-sztárral. A gyűjtők máris ölre mennek a ritka, rajzolt figurákért.

A texasi székhelyű cég a napokban jelentette meg exkluzív szurkolói csomagjait, amelyekből 1500 dollár egy láda, s a relikviák mellett a húszdarabos rajzolt kártyából csupán egy található bennük. Vagyis, ha valaki össze akarja gyűjteni az egész paklit, minimum 30 ezer dollárjába (6,8 millió forintjába) kerül. Már ha szerencséje van, és mindegyikben különböző kosarasrajz lapul. A szerző, Németh Gyula sem tudta, hogy ilyen ritkaságok kerülnek ki a keze alól.

– Öt-hat órát rajzoltam egy-egy figurát, és bevallom, Kobe Bryant-nel kínlódtam meg a legjobban, mert ő volt az első, és még szoknom kellett a stílust – meséli Németh. – A megrendelő ugyanis azt akarta, hogy a játékosokat szinte képregényhősökként, zsákolás közben ábrázoljam.

A Panini America egyébként a neten figyelt fel Németh sportos illusztrációira, s először baseballsorozatot kért tőle.

– Szívességből, ismerősöknek terveztem meg egy-két sportcsapat logóját, ezután keresett meg egy kanadai cég hoki témájú dizájnokkal, majd egyre több külföldi megrendelőm lett. El sem akartam hinni, amikor a Panini három részletben 110 baseballos rajzát kérte tőlem, hiszen nagy álmom volt, hogy egyszer nekik dolgozhassak, ha csak egy rajz erejéig is – folytatja. – Remélem, előbb-utóbb összejön egy NFL-sorozat is, mert az amerikaifociban vagyok leginkább otthon.

Olyannyira, hogy nemcsak űzte a sportágat – méghozzá Mexikóban –, hanem a honi bajnokságban a Rebels csapatának védelmi edzője, sőt újabban a válogatottnak is besegít. S ugyan a munka mellett nem könnyű időt szakítani a sportra, tojáslabda nélkül nem tudja elképzelni az életét.

Ám még mielőtt túl sok lenne a sportból, a változatosság kedvéért most arra készül, hogy egy klasszikus horrorantológiát állítson össze neves képregényrajzoló kollégákkal. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek