Sport

Fertőzött Balaton: Risztov és Gyurta is kórházban

Bors

Létrehozva: 2014.06.23.

Nem csak az úszás, a fertőzés, a betegség napja volt szombaton. A nagyszabású balatonfüredi program több tucatnyi résztvevője – köztük az olimpiai bajnok Risztov Éva és az Eb-aranyérmes Gyurta Gergely – kórházba került.

Gyurta Gergely, a tíz kilométeres nyílt vízi Európa-kupa verseny férfi győztese a célba érkezést követően elégedett volt saját teljesítményével, s csak a hideg, alig húsz fokos vízre panaszkodott.

Másnap azonban már ledöntötte a lábáról az egyelőre ismeretlen betegség. – Láz, hányás és hasmenés keserítette meg az életem, nem csoda, hogy édesapám a lehető leggyorsabban kórházba vitt – mondta az olimpia bajnok mellúszó, Gyurta Dani öccse, aki legfeljebb annak örülhet, hogy a berlini Eb-ig még két hónap van hátra.

– Nagyon örültem a győzelemnek, a túl hideg víz ellenére is jó formában éreztem magam. A második helyezett lengyel fiú, Mateusz Szawrymowicz is kidőlt, nálam érdeklődött, hogy mi baj lehetett a vízzel. Az a legnagyobb baj, hogy így nem tudok elutazni a hét végi portugáliai versenyre, pedig nagyon örültem, hogy meghívtak a vk-futamra, de eléggé legyengültem, így nincs értelme ilyen hosszú távon rajthoz állni.

A női mezőnyben – a Nathalia Charlos és Risztov Éva mögött – harmadik helyen célba érkező szegedi Olasz Anna otthon lábadozik, és alighanem neki is fel kell adnia portugáliai terveit. – Egy-két napos kihagyástól nem dől össze a világ, de a betegségtől kimerültem – mondta Anna. – Már jobban vagyok, de időbe telik, mire visszanyerem a korábbi jó formám.

Információink szerint a Balatonban hét végén fürdőzők közül – eddig – nem nagyon panaszkodtak rosszullétre. Igaz, a sportolók hosszú ideig úsztak, miközben elég sok vizet is nyeltek. Sokak szerint a tó felszínét borító haltetemek felelősek a megbetegedésekért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja