Celeb

Tóth Gabi összejött régi szerelmével

TT, Sz. B., kbv

Létrehozva: 2014.06.13.

Meghitten beszélgetett, majd együtt távozott Tóth Gabi és Markó Robi – de nem ez volt a VIVA Comet díjátadójának egyetlen eseménye.

Barátságban váltunk el egymástól – nyilatkozta pár hónapja Markó Robi és Tóth Gabi. A szakításukat bejelentő riportban Gabi végig sírt.

A VIVA Comet díjátadó után azonban indokolt a kérdés: most mi lehet közöttük?

Gabi meghívott fellépő volt, Robi pedig a Szombat esti láz táncosaival érkezett a partira. Eleinte úgy tűnt, külön töltik az estét (Robi a Papp László Sportaréna egyik, míg Gabi a másik végében bulizott), de az egykori szerelmesek hamar egymás mellé keveredtek.

Eleinte ugyan veszekedtek egy kicsit, de később minden nézeteltérést elsimítottak. Pózoltak a fotósoknak, Robi pedig amikor úgy gondolta, senki nem figyel, szorosan ölelte egykori kedvesét. Gabi és Robi innentől kezdve egész este sugdolózott, ölelkezett, s az sem zavarta őket, ha intim viszonyukat bárki is meglátja.

Amíg Gabi elment átöltözni, Markó Robi izgatottan járt föl s alá, szemével vadul kutatott a lány után, és mikor meglelte, sietett utána. Mintha a szakítás óta felcserélődtek volna a szerepek, és már nem Gabi vágyná annyira a meghitt közelséget. Végül a hátsó bejáraton, a fellépők öltözője felé kisurranva hagyták el a helyszínt.

Lehet, hogy Gabi vágya is teljesült, és újra egy párt alkotnak?

Szabó Zsófi szótlan maradt

Szabó Zsófi is megjelent a partin. A Jóban Rosszban színésznője szűk farmerban és bő pólóban mutatkozott a díjátadás után. Fiúsra vágott haját lezselézte, a régi csillogásból alig látszott rajta valami. Egy ponton régi barátnőjébe, Sarka Katába is belebotlott, de még csak üdvözlésre sem méltatták egymást.

Hajdú Péter felesége nem nyilatkozott, Zsófinak pedig a közelébe sem lehetett jutni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...