Aktuális

Beleöregedett a bukásba Mesterházy - fotóval

Bors

Létrehozva: 2014.06.11.

Sikertelen választás, elbukott pártelnöki szék. Mesterházy négy év után távozott az MSZP élvonalából. Ami láthatóan nagyon megviselte, úgy tűnik, mint aki tíz évet öregedett lemondása után.

Mesterházy Attila szerepe nem túl dicső, ha a szocialisták pártelnökeinek eredményeit nézzük. A 40 éves politikus 2010 júliusától volt pártja elnöke. Három vesztes választás, egy önkormányzati zakó (2010), egy országgyűlési voksolás (2014) és az európai parlamenti (EP) megmérettetés fűződik a nevéhez. Kétszer volt pártja miniszterelnök-jelöltje. 2010-ben még pártelnöksége előtt, és idén. Mérlege: két jelölés, két bukás.

Mesterházy azonban csak a tényszerű adatok tükrében tűnik abszolút sikertelennek. A szocialista pártot 2010-ben megmentette a széteséstől, a pártütéstől, összehozott egy választási szövetséget, igaz, pártja közben belefutott egy történelmi méretű EP-vereségbe. Érdemeit még egy névtelenséget kérő fideszes is elismerte: vitathatatlan tény, hogy összeszedte a Gyurcsány után romokban heverő pártját.

A politikus májusban lemondott pártelnöki, frakcióvezetői funkciójáról. Elviekben mezei párttag lett. Azóta többnyire csak motoron látni a korábban Lendvai Ildikó pártelnöki Audiját használó politikust. Legutóbb Erdélyben járt, képet is közölt magáról, ezen jól látszik, rendkívüli módon megviselték az elmúlt hónapok történései.

– Egy-egy érzelmi trauma okozhat olyan tüneteket, mintha megöregedett volna az illető. Az ember arcára kiül, ha állandóan marcangolja magát, fáradtabb, nyúzottabb lesz. Környezete ingerlékenyebbnek és zárkózottabbnak látja ilyenkor. Ez az önemésztő állapot addig tart, amíg a kudarc okai le nem tisztulnak. Szerelmi vagy munkahelyi csalódás egyaránt okozhat ilyen tüneteket – mondta Sós Angéla pszichológus. Testi tünetekkel is párosulhat: fogyás, hízás egy­aránt megfigyelhető.

Gyurcsányt hizlalta a kudarc

A kormányfői székből 2009-ben, lemondásával távozó Gyurcsány Ferencre másként hatott a kudarc. Ő hízni kezdett, mint a 2010-es, már Fidesz-éra alatt készült parlamenti képeken látható is ez. Ebben közrejátszhatott az is, hogy – úgy tudjuk – a futással ekkortájt időlegesen felhagyott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól