Aktuális

Esztergomi műhibagyanú: Négy beteg halála miatt nyomoznak

M. S.

Létrehozva: 2014.06.04.

Négy, az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban kezelt beteg halála miatt rendelt el nyomozást a rendőrség. Egy esetben már le is zárták a vizsgálatot, és egy orvos ellen vádemelést javasolnak az ügyészségnek.

Egyre nagyobbra dagad az esztergomi kórházbotrány. A Bors a múlt héten számolt be egy négygyermekes családanya tragédiájáról: az asszonyt négy órán keresztül várakoztatták a Vaszary Kolos Kórház sürgősségi osztályán, majd hazaküldték. Erika másnap hajnalban meghalt. A Bors most megtudta: a rendőrség összesen négy gyanús haláleset miatt indított nyomozást. Információink szerint kiemelt ügyként kezelik a vizsgálatot.

– Három halálesettel kapcsolatban folytatunk eljárást foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – közölte lapunkkal Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

– Továbbá egy eljárást – amely szintén foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult – lezártunk, és a múlt hétfőn vádemelési javaslattal továbbítottuk az aktákat az Esztergomi Járási Ügyészségnek. A halálesetek egy éven belül történtek – tette hozzá a szóvivő.

A Bors információi szerint az első, már lezárt nyomozás tavaly augusztus 22-én indult, a második idén január 30-án, a harmadik március 17-én, az utolsó május 26-án.

Dr. Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője lapunkat arról tájékoztatta: a vádemelési javaslattal megküldött ügy aktáit még tanulmányozzák, harminc nap áll rendelkezésre, hogy döntsenek a vádemelésről. A rendőrség eben az ügyben a kórház egyik orvosa ellen javasol vádemelést.

A május 22-én elhunyt H. Gyuláné hozzátartozóit dr. Ábrahám László egészségügyi szakjogász képviseli. – Megbízásom kettős, egyrészt a büntetőügyben képviselem a hozzátartozókat, másrészt kártérítési igényt jelentünk be – magyarázta az ügyvéd.

– Meglátásom szerint a sürgősségi betegellátásban rendszerhiba tapasztalható, mindemellett természetesen egy-egy esetre lebontva a személyi felelősség is megállapítható. H. Gyuláné négy lánygyermeket hagyott maga után, a férje munkanélküli, az asszony volt az egyetlen kereső a családban. Bízunk benne, hogy peren kívüli egyezség születhet a kórházzal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség