Aktuális

Ilyet: magyar néptáncot tanult Erdélyben Károly herceg

G. Sz.

Létrehozva: 2014.06.03.

Székelyföldön töltötte a múlt hét jó részét Károly herceg. A brit trónörökösnek a hivatalos programjai és zalánpataki birtokai meglátogatása mellett helyi népzenészektől tanult néhány tánclépést.

Károly herceg – mint korábban megírtuk – rajong az erdélyi vidékért, már négy ingatlant is vásárolt a Kárpátok legszebb tájain. A trónörökös múlt héten keddtől szombatig ismét Erdélyben tartózkodott, és amellett, hogy a természetes gazdálkodással ismerkedett, az egyik este ellesett néhány hagyományos, magyar tánclépést a sepsiszentgyörgyi Heveder Banda tagjaitól. A zenekar egyik tagja lapunknak elmondta, hogyan találkoztak Károllyal.

– Hat évvel ezelőtti látogatásán mutattak be minket a hercegnek, mert kíváncsi volt a helyi muzsikára és táncra. Azóta minden évben meghívnak minket, ha Erdélyben jár, és mindig kér egy kisebb műsort tőlünk – mesélte lapunknak Fazakas Levente, a Heveder Banda hegedűse.

Károly annyira rajong az erdélyi kultúráért, hogy ezúttal a zenekar műsora után megkérte a zenészeket, tanítsák meg neki az alaplépéseket.

– Károly őszintén csodálja az igazi, legényes férfitáncokat, mert ezek az egész világon nagyon ritkák. Maga akart megtanulni pár mozdulatsort, nekünk nem kellett rábeszélni. Így miután előadtuk a műsorunkat az egyik csűrben, megmutattunk neki pár tánclépést – mondta Fazakas.

A trónörökös, a protokoll mellett, erdélyi látogatása során sok időt tölt a szabadban, hosszú erdei és falusi sétákat tesz, és olyan településeket is megpróbál felfedezni, ahol még nem járt. Azt, hogy beleszeretett a vidékbe, az is jelzi, hogy gazdaságában erdélyi állatfajtákat, mangalicákat és fekete kopasznyakú tyúkokat is tenyésztenek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek