Aktuális

Korrupció, vadászat, szerető - ezek miatt mondott le a spanyol király

Bors

Létrehozva: 2014.06.03.

Lemondott trónjáról a betegeskedő I. János Károly. A spanyol király 39 évig uralkodott, három és fél soros nyilatkozatban búcsúzott trónjától. Beteg-ségére hivatkozott, de más állhat a háttérben.

I. János Károly 76 éves. 1975 óta uralkodott. Utóda fia, a 45 esztendős Fülöp herceg lesz. Utolsó királyi protokolleseménye a lisszaboni Bajnokok Ligája-döntő volt, amelyet a két madridi csapat, a Real és az Atletico vívott egymással. A távozó uralkodó lapzártánk idején mond beszédet a spanyol közszolgálati tévécsatornán.

Előzetes információk szerint betegségével indokolja távozását, ám a valóság ennél prózaibb: a király népszerűsége az utóbbi időben nagyon megcsappant azok után, hogy lánya és férje korrupciós ügybe keveredett. 2013. január 5-én, 75. születésnapján János Károly interjút adott, ebben kijelentette:
– Remélem, úgy emlékeznek majd rám, mint arra a királyra, aki egyesítette a spanyolokat.

A királyi továbbra is Madridban, eddigi rezidenciáján, a Zarzuela-kastélyban él majd. Magyarországon hivatalosan kétszer járt, 1996-ban és 2007-ben, mindkétszer Sólyom László államfő meghívására, ám úgy tudni, ezen kívül többször is járt hazánkban vadászatokon nem hivatalos útjai során.

Adócsalás és luxus közpénzen 

2013. április 3-án János Károly lányát, Krisztina hercegnőt egy spanyol bíróság gyanúsítottként nevezte meg férje korrupciós ügyében. A legfőbb vád adócsalás volt.

A királyról kiderült: titokban közpénzen madridi luxusvillát bérelt egy német üzletasszony, Corinna zu Sayn-Wittgeinstein részére. A spanyol sajtó kész tényként kezelte, hogy Károly szeretőjéről van szó. A nő cáfolt, és csupán barátságról beszélt.

2006-ban Botswanában afrikai elefántvadászaton vett részt, a rendkívül költséges kiruccanásról még a kormány sem tudott. Károly úgy bukott le, hogy egy elefántról leesve vállát törte, madridi utókezelése pedig nem maradt titokban. A felháborodás miatt végül bocsánatot kért a spanyoloktól.

Akik önként távoztak a trónról

VIII. Eduárd brit uralkodó. Egy elvált nővel, Wallis Simpsonnal tervezett házassága miatt kénytelen volt lemondani az angol trónról, 1936-ban. 11 hónapig uralkodott.

II. Albert belga király is lemondott fia, az 53 esztendős Fülöp herceg javára. 2013 jú-liusában, 79 évesen, csaknem húszévnyi uralkodás után.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146967_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M: Edinának Valentin-élete van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627310
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627310
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627310
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban