Celeb

Illegális kórházi fotóval bukott le Bálint Antónia

GYLF

Létrehozva: 2014.06.03.

Ilyen még nem volt: egy hazai celebtől elhatárolódik egy neves kórház! Bálint Antónia ugyanis jogsértően tehetett közzé egy gyerekről fotókat – több jogszabályt is megsérthetett ezzel, ráadásul saját csapdájába eshet bele.

„Ő Kevin. Tegnap egy akna mélyéről mentették ki a mentősök. Hogy hogyan került oda, az rejtély, de tegnap óta senki nem volt bent nála a kórházban. Ha a szüleit említik neki, zokog. Aggódom a kisfiúért. Osszátok meg kérlek minél többen! Jó lenne, ha hamar kiderülne, mi történt” – így szólt Bálint Antónia felhívása a közösségi portálon, amelyhez a kórházban fekvő kisfiú fényképét is mellékelte.

Az egykori szépségkirálynőnek csak az nem jutott az eszébe, hogy a fotó elkészítéséhez és közléséhez engedélyt kellett volna kérnie a szülőktől. Pedig, ha valakinek, neki tudnia kellett volna ennek a következmé-nyeiről, hiszen számos hasonló ügyben ő indított pereket, hogy védje gyermeke, Babika jogait.

Toncsi ráadásul vérszemet is kapott, hiszen a bejegyzése olyan népszerű lett, hogy ezrek osztották meg rövid idő alatt, így még fizetett is azért a Facebooknak, hogy hirdetésként, kiemelt helyen jelenjen meg bejegyzése a közösségi portálon. Írása így akár százezrekhez is eljuthatott – egy idő után fel is bukkantak alatta a kisfiú rokonainak hozzászólásai is, akik számon is kérték Antóniát: hogyan képzeli, hogy a rokonuk, egy beteg kisgyerek képét kérdés nélkül oszt meg a nagyvilággal?! A bejegyzés azóta eltűnt, de nem maradt hatástalan.

A Péterfy Sándor Utcai Kórház ugyanis közleményt adott ki az ügyben, amelyből kiderül, véleményük szerint Toncsi számos jogszabályt megsérthetett, az „etikátlan, jogsértő magatartásától az Intézet elhatárolódik”.

„Bálint Antónia nemcsak a kórház szabályait szegte meg, hanem súlyosan megsértette a kis beteg személyiségi jogait is. Amennyiben a szülők – miután a gyermek személyiségi jogai megsértése miatt csak ők indíthatnak pert, a kórház nem – bármilyen igénnyel lépnek fel az eset kapcsán az Intézménnyel szemben, azt teljes mértékben a szabályokat durván megszegő Bálint Antóniára hárítjuk át!” – olvasható az intézmény főigazgatója, dr. Sásdi Antal közleményében, és az is kiderül, hiába próbálták meg a közleményüket eljuttatni Antóniához, Toncsi honlapján keresztül sem volt erre lehetőségük.

Nekünk adódott volna: Bálint Antóniát azonban hiába kerestük, nem vette fel a telefonját, pedig SMS-ben értesítettük arról, hogy Kevin miatt keresnénk. Természetesen próbáltuk a kisfiú szüleit is elérni, hogy megtudjuk, terveznek-e jogi lépéseket Bálint Antónia vagy a Péterfy kórházzal szemben, de a telefonjuk egyelőre ki volt kapcsolva. 

Sérelemdíj, kártérítés...

Egy független ügyvéd azt mondja, egyértelműnek tűnik a jogsértés. – Az új törvény szerint felmerül a képmáshoz való jog megsértése – magyarázta dr. Bajáky Tamás ügyvéd. – Ha az érintett nem járul hozzá a készítéshez és felhasználáshoz, vagy ez a tudomásán kívül és beleegyezése hiányában történik, akkor a személyiségi joga sérelmet szenved.

A jogsértést a bíróság állapíthatja meg, és sérelemdíjat követelhet az őt ért sérelmekért. Amennyiben kára is származott belőle, akár kártérítést is kaphat.

Az új polgári törvénykönyv változása óta feltehetően nagyon kevés hasonló ügyben született ítélet, a korábbi évek tapasztalatai szerint azonban a hasonló ügyekben sokszor milliós nagyságrendű összeget is megítéltek a sértetteknek. Jelen helyzetben ráadásul egy kiskorú és beteg gyermek sérelmére követte el Toncsi a jogsértést.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról