Aktuális

Tétlenül nézték, ahogy agyonverik a nőt a szektások

Bors/MTI

Létrehozva: 2014.06.01.

Egy szekta tagjai percek alatt agyonvertek egy nőt a kelet-kínai Santung tartomány egyik gyorséttermében. A részben videón is megörökített kegyetlenség sokkolta a kínai közvéleményt, sokan a történteket végignéző emberek, alkalmazottak felelősségét is felvetik.

Egy ötvenes éveiben járó férfi, két lánya és egy fia, valamint két másik nő Csaojüan város McDonald's-éttermének vendégeit járták sorra, azok telefonszámát kérve. Mint utóbb kiderült, sokan megadták, mások hamis számot mondtak be, de egy szendvicsét egyedül fogyasztó, harmincas éveiben járó – Vu családnevű – nő csak annyit mondott, másnál próbálkozzanak.


A visszautasítás felingerelte a csoportot. A választ egyikőjük „sátáni megnyilatkozásnak” titulálta, majd  „sátán!” kiáltások közepette székekkel támadtak a nőre. A kopasz családfő pedig egy felmosó fém nyelével kezdte ütlegelni. Néhány percen belül eszméletét, majd életét vesztette. Támadói még akkor is rugdalták és verték a fejét a már törött felmosóval, amikor a rendőrök megérkeztek. A nő a férjét várta, a házaspárnak egy ötéves kisfia van.


A tanúk elmondása szerint a csapat megfenyegette a jelenlévőket, hogy aki beavatkozik, vagy telefonál, a helyszínen hal meg. Az étterem egy alkalmazottja megsérült. Ennek ellenére a közösségi médiában, valamint az országos sajtóban is nagy visszhangot keltett esettel kapcsolatban az elhunyt nő hozzátartozói és a hozzászólók tömege is azt firtatja: hogy lehet, hogy a vendégek elmenekültek, akik pedig ott maradtak, tétlenül nézték végég a drámát. Felvetik: lehettek volna bátrabbak, hiszen a támadóknál sem lőfegyver, sem kés nem volt.

A csapat vezére, egy Csang nevű férfi a kínai központi televízió riporterének kérdésére, hogy nem fél-e az igazságszolgáltatástól, azt felelte, hogy nem, mert ő Istenben hisz. A médiában megszólaltatott szakértők ugyanakkor hangsúlyosan különbséget tesznek a szekta és a vallás között. Az egyik az eset kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a szekta vallás- és emberellenes.

A rendőrség szándékos emberölés miatt őrizetbe vette az öt munkanélküli gyanúsítottat, aki az étteremhez egy Porsche Cayenne márkájú luxusautóval érkezett. A verésben szintén aktív tizenéves fiút külön eljárás keretében vonják felelősségre. Az otthonukban talált könyvek és egyéb bizonyítékok arra utalnak, hogy valamennyien a Mindenható Isten nevű szekta tagjai. Ez 1990-ben alakult, és öt évvel később hivatalosan is destruktívnak nyilvánították, betiltották. Korábban több, a szektát elhagyni akaró tagot megcsonkítottak, vagy végtagjaikat törték. A tartományi rendőrség most határozott fellépést, súlyos büntetést ígért a még fellelhető tagoknak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127882_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze