Geszti Péter mentoráltja a hét utolsó napján egy Kazinczy utcai szórakozóhelyen lépett fel. Az eset a szemtanúk beszámolója szerint a koncert után történt, egy eddig nem azonosított fiatal nő belekötött, és a poharával arcon vágta Shodeinde Dorkát.
– Belém kötött egy őrült lány, és arcon csapott az üvegpoharával. Nem tudom pontosan, mi volt a problémája, szerintem egyszerűen csak verekedni akart. Hatalmas erővel vágott az arcomba.
Az ütés következtében az énekesnőnek azonnal ömleni kezdett a vér az orrából, ránézésre is látszott, nagy a baj. – Rettentően megijedt mindenki, olyan hangja volt az ütésnek, mint a verekedős filmekben. Puffant – meséli az egyik, neve elhallgatását kérő szemtanú. – Az orrából azonnal dőlt a vér, előrehajolva sírt szegény – folytatja a beszámolót. – Gyorsan mentőt hívtunk, percek alatt a helyszínen is voltak szerencsére. Dorka a saját lábán ment ki a mentőhöz, de támogatni kellett.
A Bors információi szerint a röntgenfelvételekből kiderült, hogy eltört az énekesnő orrcsontja, és az orrán a bőr is felhasadt. Az ellátását még az éjszaka elkezdték, jelenleg is kórházban fekszik. Úgy tudjuk, hogy az énekesnő feljelentést tesz. A sérülése nyolc napon túl gyógyuló, vagyis súlyos.
Hogy mikor térhet vissza a színpadra, az nyitott kérdés, egy orrtörés után legalább hat hétig lábadozik majd, bár ő szerdán már énekelne, azt tervezi, hogy kiveteti a varratokat és színpadra áll. Ha rendőrkézre kerül a támadó nő, komoly büntetésre számíthat, és Dorka kártérítésért is perelheti.
Terhesen lépett színpadra
Shodeinde Dorka 2010-ben, az első magyarországi X-Faktorban tűnt fel. Nyolc hónapos terhesen jelentkezett a műsorba, ahol óriási meglepetést okozott kerekedő pocakjával. A hatodik héten esett ki, azóta gyermeket szült, férjhez ment és Angliában élt. Nemrégiben kezdett el itthon is koncertezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.