Több galambbefogó csapdát helyezett ki a főváros VIII. kerületében egy vállalkozás. Élve fognak be galambokat, amelyek aztán sólymok táplálékává válnak.
– Kísérleti jelleggel, a józsefvárosi önkormányzat jóváhagyásával végezzük ezt a három hónapig tartó befogást, amelynek a végén látható eredményre számítunk, vagyis a lakók is érezhetően kevesebb galambbal találkozhatnak a Blaha Lujza téren és annak tágabb környezetében – mondta a Borsnak Mike Bálint, az Animal X Bt. ügyvezetője.
Szerettük volna megtudni, mennyi madarat ejt fogságba egyetlen csapda, illetve hány darabot helyeztek ki ezekből, ám az ügyvezető szakmai titokra hivatkozva nem kívánt erre válaszolni.
– Nézzék, több cég is foglalkozik hasonló munkával, ezért nem kívánok többet elárulni. Annyit azonban elmondhatok, a befogás első eredményét hétfőn ellenőrizzük – tette hozzá a cégvezető, aki azt is elmondta, hogy a befogott állatokat solymászegyesületeknek adják át. Vagyis a ragadozó madarak fogyasztják majd el a fogságba esett galambokat két hét karantén után. Ez az idő arra kell, hogy kiderüljön, nincs-e a madaraknak valamilyen betegségük, ami a sólymok egészségét is veszélyeztetheti.
Az eljárás sokakat fölháborít, mondván, minek megölni az állatokat, bizonyára más megoldást is lehetne találni.
– Erkölcsileg és emberileg is elítéljük ezt a módszert, ám mivel a galamb apróvad, a törvény szerint irtható – mondja Mayer Veronika, a Cerberos Állatvédő Egyesület alelnöke, aki szerint madarakkal foglalkozó tudósokat kellene megkérdezni az ügyben, és talán a galambok születésszabályozása is emberibb módszer lenne, mint az egyedek megetetése más madarakkal.
A galambokat amúgy nem élve kapják meg a ragadozó madarak, mindezt megerősítette egy Borsnak nyilatkozó solymász.
– Nem titok, kapcsolatban állunk ezzel a céggel, amelytől már jó néhány galambot kaptunk – mondja Zátonyi László. A Magyar Solymász Egyesület fősolymásza szerint soha nem élve, hanem megpucolva adják a sólymoknak a galambokat.
– A galambokat a solymászok vágják le, és gyakran lefagyasztják, ugyanis egy sólyom napi fél, maximum egy galambot fogyaszt el. Megpucolni azért szoktuk, hogy ne kelljen rögtön takarítani a sok toll miatt a madarak ketrecét. Egyébként a sólymoknak a vadonban is természetes tápláléka a galamb, ezen felül még kisebb apró madarakat fogyasztanak – tette hozzá a fősolymász.
Felháborító állatkínzás 41 %
Ma a galambok, holnap jönnek a kutyák? 23%
Legalább tisztább lesz Budapest 18 %
Nem kár értük, a galamb kártékony 18%
1. Betegségeket terjesztenek
2. Tele van az ürülékükkel a közterület
3. Károsítja az épületeket a sok guanó
1. Hozzátesznek a városképhez
2. Senkit sem bántanak
3. Sokan szeretik és etetik őket
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.