Sport

Gyurta Dani levetette a nevét mestere könyvéről

(szekeres)

Létrehozva: 2014.05.29.

A Bors a jövő héten részleteket közöl Széles Sándor úszóedző önéletrajzi kötetéből. Botrány már a megjelenés előtt kirobbant, ráadásul épp a tréner legnevesebb tanítványa miatt.

Amikor megkaptuk a könyv címlapját, meglepve láttuk: a borító megváltozott a márciusi „előkampányban” bemutatotthoz képest: Gyurta Dani neve lekerül róla.

– Lehet, hogy hibáztunk, amikor előzetesen nem egyeztettünk a családdal, de a könyvben Daniról csak nagyon pozitívan ír Széles Sándor, másrészt ami a borítóra volt írva, tényszerűen megfelelt a valóságnak – magyarázza Kemény Kristóf, a könyvet kiadó Ulpius főszerkesztője.

– Ezért váratlanul ért minket, hogy az eredeti borító miatt az úszó édesapja, Gyurta Tamás „megüzen­te”: nem járulnak hozzá a megjelenéshez ezzel a címlappal, majd a család ügyvédjétől kaptunk hivatalos levelet.

Mi volt a probléma?

Azt mondták, nem akarják, hogy Dani neve egy botrányköny­vön szerepeljen. Felajánlottuk ugyan, hogy megváltoztatjuk a címlapon a „kiteregeti az uszodai szennyest” szövegrészt, de újabb ügyvédi felszólítást kaptunk, amelyben már azt is meglebegtették, hogy ha Dani emiatt marad le egy szponzori szerződésről, akkor azt is a kiadón verik le. Mit tehettünk mást: engedtünk a nyomásnak.

A kiadót nyilván éri anyagi veszteség, hiszen, valljuk be, Gyurta Dani inkább húzónév, mint Széles Sándor. Tudja forintosítani a kárukat?

Egyetértek az okfejtéssel, s valószínűleg negatívan befolyásolja az eladást. De higgye el, nem nyerészkedni akartunk, úgy érez­tük, Széles történetéhez úgy hozzátartozik Gyurtáé, mint anyá­hoz a csavar. Nem véletlen, hogy őt akartuk az előszó megírására is felkérni, de nem vállalta. Úgy gondolom, a Daniról alkotott képen ez a könyv semmit nem rontott volna, sőt! Ez a vita viszont nem szerencsés…

Alighanem a kiadónál is érzékenyebben érintik a történtek a könyvet jegyző mesteredzőt. – Tizenöt éve dolgozom Danival, nem gondoltam, hogy gondot okoz a neve kiírása a címlapon – dohog Széles Sándor. – Ha majd elolvassa a könyvet, látni fogja, hogy csupa szépet írtam róla.

Ő maga mit mondott, amikor a letiltás után találkoztak?

Hogy nem kérdeztük meg, és ő ehhez nem adja a nevét meg ilyesmiket. 

Tudott dolog, hogy a sztárszerzők az eladásból részesednek. Nem zavarja, hogy Dani pénzt vesz ki a zsebéből?

Zavar, nem zavar, ez van. Túlléptem rajta, mert ennél sokkal nagyobb a tét, készülünk a nyári Európa-bajnokságra. Egy ilyen dolog miatt nem fogok vele szakítani, az ember nem vágja le az aranytojást tojó tyúkját.

A Bors megkereste Dani édesapját, az ügyeiben eljáró Gyurta Tamást, de ő nem kívánt a témához hozzászólni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144928_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött a riasztás, bedurvul az időjárás Magyarország felett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja