Aktuális

Idegen fizette az elgázolt Frida műtétjét

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.05.28.

Magára hagyva, törött lábbal találta meg éjszaka Fridát Sajószentpéteren egy állatvédő. Benkő Nikolett most gazdit keres az elgázolt kutyának, akiről eredeti gazdája lemondott. Még nem tudni amputálni kell-e a vizsla lábát.

– Altassák el, engem nem érdekel, de kifizetni sem tudom, vigyék innen! – így reagált egy sajószentpéteri férfi, mikor Niki vasárnap hajnal négykor visszavitte elveszett kutyáját, Fridát otthonába. A szintén a borsodi városban lakó fiatal lány évek óta foglalkozik állatmentéssel. Két órával korábban ébresztette éjszaka a telefoncsörgés: egy kutyát találtak az út menti árokban.

– Rögtön látszott, hogy nagyon súlyos a sérülése, valószínűleg elütötték. A bal első lába tőből eltört. Előbb a szirmabesenyői lóklinikára vittem, ahol érzéstelenítőt kapott. Mivel volt chipje, így a nevét és a gazdáját is megtaláltuk. Ott lakott nem messze onnan, ahol korábban feküdt.

– Rendőrökkel vittük vissza a kutyát a gazdájának, de az igen szegény körülmények közt, segélyen élő férfi, eléggé illuminált volt és kerek perec kijelentette: nem kell neki Frida – mesélte a Borsnak Benkő Niki.

Ekkor hangzott el a fent idézett mondat. Niki ezután magához vitte a kutyát, innen egy miskolci menhelyre került másnap. Eközben Niki a Facebookon keresett új otthont a vizslának.

– Többen javasolták, hogy altassam el, de nincs hozzá szívem. Új gazdi ugyan még nem jelentkezett, de egy Svájcban élő magyar nő igen. Ő vállalta Frida kezelésének orvosi költségeit. Azt mondta, a pénz neki nem számít. Nem ismertem, a Facebookon látta a történetet, ezután keresett meg – tette hozzá az állatvédő.



Benkő Niki egy másodpercre sem hagyta magára a törött lábú vizslát. Addig nem nyugszik, amíg egy szeretô gazdira nem lel Fridának

Frida az anyagi segítségnek köszönhetően azóta Nyíregyházára került, ahol a napokban megműtik és kiderül: megmenekül-e a lába. Új családja azonban még nincs, így Frida most gyógyulása után szerető gazdit keres.

Fogadja örökbe!

Bátran jelentkezzen, aki örökbe fogadná Fridát, az elgázolt vizslát! Írjon a [email protected] címre, és adja meg nevét és elérhetőségét!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek