Sport

Berki: csak hibátlan gyakorlattal nyerhetek

Bors

Létrehozva: 2014.05.26.

Akárcsak tavaly Moszkvában, az idei szófiai torna Eb-n is ezüstérmet szerzett Berki Krisztián. Az olimpiai bajnok szerint aprócska hibája és a győztes erős gyakorlata miatt szorult a második helyre.

A brit Max Whitlock mögött Berki Krisztián lett a második lólengésben a szófiai tornász Európa-bajnokságon. Az olimpiai bajnok magyar versenyző egy apró hibát vétett a gyakorlat közben, de mint elárulta, nem csak ezért kellett beérnie az ezüstéremmel.

– Whitlock nagyon erős és hibátlan gyakorlatot mutatott be, igazságos volt az értékelés – nyilatkozta szerényen a döntő után Berki. – Én csak tökéle­tesen kivitelezett produkcióval nyerhetek, hiszen elég szép sikereket arattam az elmúlt években, így a pontozók már-már unják az arcomat.

Berki az elmúlt évek során két világ- és hat Európa-bajnoki címet nyert, de a kevésbé fényes érmeknek is tud örülni. Annál is inkább, mert elég sok munka árán lehet eredményeket elérni. – Nyilván jobban örülök az aranyaknak, de a második hely miatt sem vagyok azért csalódott.

A magyar lóspecialista szerint a britek korábban indított sportágfejlesztési programjának most érnek be a gyümölcsei, így az ázsiai tornászok mellett újabb riválisokkal kell megküzdeni a jövőben.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616109
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított