Aktuális

Öt év múlva megint köztünk járhat a kulcsi családirtó

Bors

Létrehozva: 2014.05.25.

H. Csanád nem elmebeteg – így vélte az ügyészség a kulcsi családirtóról. Ha a 26 éves gyilkos állapota megengedi, akár már öt év múlva is távozhat az intézményből. Igaz, csak egy másikba.

H. Csanád 2012-ben végzett nagyszüleivel és apjával. Megsebesítette anyját, nővérét és testvére barátját. Sokáig úgy hitte, édesanyja is halott. Pénteken felmentették a vádak alól, mivel skizofrénnek minősítette három szakértői teamból kettő. Egy szerint azonban büntethető. Csanádot az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kezelik már két éve, elfogása után nem sokkal szállították oda.

– Ugyanazt a kezelést kapja meg, mint minden más állampolgár. A körülmények olyanok, mint bármelyik másik hasonló intézményben, csak éppen a büntetés-végrehajtás keretei között történik mindez, és a hasonló gyógykezelésre ítélt páciensekkel együtt kezelik – mondta el dr. Végh József kriminálpszichológus a Borsnak. A kényszergyógykezelés kezdetét onnantól számítják, hogy először bekerült az IMEI-be. A büntetés-végrehajtás korábbi adatai szerint a kényszergyógykezelés átlagos időtartama 4–5 év.

H. Csanád már felső tagozatban rendkívül zárkózott volt. Dunaújvárosban járt szakközépiskolába, de kimaradt, az érettségit esti gimnáziumban tette le, 18 éves korától a gyilkosságokig, azaz 22 éves koráig alig mozdult ki szobájából. Videózott, pornót és erőszakos filmeket nézett, illetve brutális videojátékokkal játszott éveken át. Nem ivott, nem drogozott. Barátai, ismerősei sohasem voltak. Hétfős családja a nagyszülők nyugdíjából élt. A gyilkosság előtt 14 kukoricakonzervet és egy rekesz ásványvizet vett, de azt nem árulta el, hogy miért.

Az IMEI főigazgató-helyettese a Borsnak nyilatkozva korábban elmondta: a kezelés végeztével a betegeket a családjuk gyámsága alá helyezve engedik ki.

– A betegek vagy családi gondnokság vagy hivatásos gyám felügyelete alá kerülnek, az őket ellátó rokon hiányában elmeszociális otthon vagy polgári kórházi kezelés vár rájuk – mondta dr. Laczkó János. Az alapján, hogy H. Csanád ítélethirdetésén egyik élő rokona sem jelent meg, és régóta nem is látogatják, arra lehet következtetni, hogy nem igen számíthat családja támogatására. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek