Sport

Lapátolással aranyozták be szerelmüket

Bors

Létrehozva: 2014.05.24.

A szerelem röpítette a szegedi Vk-n a kenus Vasbányai Henriket és párját, a kajakos Nagy Flórát. Mindketten aranyérmet nyertek saját számukban.

Nyolc érmet – 3 aranyat, 3 ezüstöt, 2 bronzot – szerzett a magyar csapat a szegedi Vk első döntőnapján. Kozák Danuta fölényesen nyert 500 méteren, s szintén olimpiai számban, kenu kettesben végzett az élen a Vasbányai Henrik – Mike Róbert páros. Ráadásul nem adta alább az aranynál Vasbányai kedvese, Nagy Flóra sem, aki Farkasdi Ramónával lapátolt a célba.

Kökény Rolandnak viszont nem adott plusz erőt, hogy felesége, Szalai Vivien ott szurkolt a lelátóról, ugyanis olimpiai bajnok társával, Dombi Rudolffal – ha nagy csatában is, de – lemaradtak a dobogóról.

A szegediek kedvencének, a kenus Vajda Attilának sem jött össze az arany, a hajrában nem bírta tartani a tempót német riválisával, Sebastian Brendellel.

A gerincműtétje után lábadozó Janics Natasa ezúttal a lelátóra szorult a Maty-éren, s láthatóan fájó szívvel figyelte a nélküle zajló versenyt. De legalább zavartalanul tudott szorítani férje nagyfiáért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja