Sport

Katari milliárdokat fektetnek a Győrbe?

(turcsik)

Létrehozva: 2014.05.21.

A Győr is rajta van azon spanyol befektetőknek a listáján, akik katari pénzből több európai klubot is felfuttatnának. Szakértőnk szerint évi tíz­mil­liárd forintból BL-főtáblás csapat épülhet.

Katari milliárdokból épülhet kelet-közép-európai álomfocicsapat Győrben. Az elsőre kissé hihetetlennek tűnő elképzelés megvalósulása még rengeteg mindentől függ, ám a tapogatózás már megkezdődött. Lapunk elérte azt a névtelenséget kérő menedzsert, aki segédkezhet az üzlet létrejöttében – az illető megerősítette, hogy a Győr valóban az érdeklődők egyik befektetési célpontja.

– Spanyol üzletemberek szeretnének létrehozni egy alapítványt, amely elsősorban katari forrásból három nagyobb múltú spanyol együttesbe, egy nyugat- és egy kelet-európai csapatba invesztálna – magyarázta a menedzser. – A régiónkból cseh, szlovák, szlovén és horvát klub is szóba került, jómagam a szép stadionnal rendelkező, rendezett körülmények közt működő Győri ETO-t ajánlottam a befektetők figyelmébe. Nem arról lenne szó, hogy kivásárolnák a klubot, hanem valamilyen konstrukcióban együttműködnének Tarsoly Csaba tulajdonossal, ha ő is hajlana az együttműködésre. Hivatalos megkeresés egyelőre nem történt, mert az alapítvány létrehozására még várni kell.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a kelet-közép-európai klubok azért vonzóak a tőkés beruházók számára, mert jóval kevesebb ráfordításból tudnak belőlük akár BL-főtáblás csapatot építeni, mint a nyugatiakból.

– Három-ötmilliárd forintos éves költségvetésből három év alatt kétszeres bajnokcsapatot lehet építeni, tízmilliárdból pedig osztrák mintára három éven belül kétszer el lehetne jutni a BL-főtáblára – állítja a szakember. – Ami kicsit riasztó, hogy egy magyar klubnál bevételről szinte nem lehet beszélni a kevés néző miatt, miközben az ilyen típusú befektetők a pénzükért szórakozni szeretnének, és elismerést várnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget