Celeb

Újra megmozdult Postás Józsi karja

ozs

Létrehozva: 2014.05.19.

Elviselhetetlen fájdalmai voltak a magyar hírességnek a karjában. Postás elmondása szerint mozgatni sem tudta, ám az orvosoknak köszönhetően ismét tudja használni a végtagot.

Postás Józsi újra kés alá feküdt, mert szűnni nem akaró fájdalom gyötörte a tavaly őszi autóbalesetében szilánkosra tört és megrövidült karját. Ráadásul mozgatni sem tudta. Úgy tűnik, vége a szenvedésének.

– Úgy érzem, az orvosok tökéletes munkát végeztek, mert végre megint az élet jelei mutatkoztak meg a karomnak azon a részén, amit az autóbaleset óta mozdítani sem tudtam – újságolta vidáman Jóska, majd dióhéjban elmesélte, min ment keresztül az altatás alatt.

– Kikapták belőlem a platinalemezeket, kitisztították a sebet, és egy titánlemezt ültettek vissza belém. Kiderült, hogy a balesetem után nem indult be a csontosodás, vagyis nyolc hónap alatt nem forrt össze a karcsontom. Most viszont egy teljesen új eljárást alkalmaztak, gyakorlatilag újratelepítették a kezem, mint a Terminátornak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462015
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462015
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók