Celeb

Norbi még a jászberényi kislányt látja Rékában

A. T.

Létrehozva: 2014.05.18.

A nőknek az életben több fronton is helyt kell állniuk. Rubint Réka három gyereket nevel, közben igyekszik férje, Schobert Norbi odaadó felesége lenni, a munkájában pedig határozott üzletasszonyként tevékenykedni. Rékával a mindennapok nehézségeiről beszélgettünk.

Mire elég napi huszonnégy óra?

Sajnos nem túl sokra. Azt nem tudom behatárolni, hány órára lenne szükségem naponta, hogy minden teendőmmel végezzek, de azt tapasztalom, kevés a huszonnégy óra. Így is reggel öt és fél hat között kelek, éjfél, fél egy körül kerülök ágyba, és még mindig van, amit el tudnék végezni.

Hogyan zajlik egy átlagos napja?

Reggel én viszem a gyerekeket iskolába, ami azt jelenti, hogy fél kilenc körül végzek. Aztán körülbelül délután négy óráig intézem a céggel kapcsolatos teendőket, fellépek, vannak azonban olyan felkéréseim is, amelyek a késő esti órákba is belenyúlnak. Ha tehetem, akkor délután négytől csak a gyerekeké és Norbié vagyok.

Mit tesz, ha egy lefixált munka előtt váratlan, előre nem látható esemény történik? Például megbetegszik az egyik gyerek.

Ilyenkor nem szoktam pánikba esni. Mindig megtalálom a megoldást. Szükség esetén Norbi, a szomszéd néni, a nagyszülők vagy a kollégák segítenek. Szerencsére nagyon rugalmasan kezeljük a változásokat, de azért szeretem, ha legalább egy hétre előre látom az életünket.

Mondjuk rendkívüli szülői értekezlet, anyák napi műsor vagy épp versmondó verseny lesz az iskolában, de aznap órát tart, hogyan oldja meg ezt a feladatot?

Mivel ezek előre kijelölt időpontok, ehhez igazítom a munkát is. Nálam mindig a család az első, így ezek a programok elsőbbséget élveznek. Az iskolában sem szokott rendkívüli szülői lenni, hiszen nemcsak én, hanem az összes szülő dolgozik, így más is nehezen oldaná meg ezt.

Tizennyolc tagú stáb hangolja össze a napi programjaikat Norbival. Van esetleg egy speciális, mindent tudó közös naptáruk?

Természetesen van, de ha tehetném, akkor excel-táblázattal közlekednék. Számunkra a legfontosabb, hogy a gyerekek időben odaérjenek mindenhova, és csak ezt követheti minden más. A célunk, hogy az ő kis életük ne sérüljön a mi rohanó hétköznap­jainkban. Tény és való, hogy nagyon összehangolt, frappánsan megszervezett napirendre van szükségünk. Ha változás van, akkor azonnal cselekedni kell, de szerencsére a gyerekek is nagyon rugalmasak.

Norbival leülnek kettesben és pontról pontra végigmennek a következő heti elfoglaltságaikon?

Adunk közösen egy alapot a hétnek és megpróbálunk ahhoz igazodni. Sokszor beszélünk napközben, így állandóan tudjuk, hol van a másik.

Vannak olyan napok az életé­ben, amikor csak és kizárólag a családra koncentrál?

Abszolút. Általában a hétfői és a szerdai napok ilyenek, mivel a hétvégéim tele vannak fellépésekkel, ezeket igyekszem szabadon hagyni. Ha tehetem, délelőtt ki sem mozdulok otthonról. Délután Larával elmegyek lovagolni, Zalánt pedig vagy korán elhozom a bölcsiből, vagy el sem viszem. Törekszem arra, hogy a vasárnap is szabad legyen. 

Anyai üzemmódban tudja függetleníteni magát a külvilágtól?

Maximalista vagyok. Ha a gyerekeimmel lehetek, akkor száz százalékban rájuk koncentrálok, ha Norbival, akkor rá. Nem nézek e-mailt és a telefonomat is kikapcsolom, csak az övék vagyok. Ha pedig dolgozom, csak a munkára figyelek. Minden mást kizárok ilyenkor a gondolataimból. 

Mikor Réka a gyerekekkel van, száz százalékig rájuk koncentrál, nem terelheti el semmi a figyelmét

Nyilván a gyerekek érdeke az első, de tudatosan figyel arra, hogy Norbi szemében ne csak anya, hanem nő is maradjon?

Igen, ez nagyon fontos. Általában öt-hat hetente van arra lehetőségünk, hogy egy napot vagy két éjszakát el tudjunk lopni magunknak ebből a körforgásból. Ezek felbecsülhetetlen napok, hisz a gyerekeknek az a legfontosabb, hogy a szüleik szeressék egymást, jó kapcsolatban éljenek. Ez érzelmi biztonságot ad nekik, hozzájárul a testi-lelki fejlődésükhöz, és azt sem szabad elfelejteni, hogy egyszer felnőnek, kirepülnek otthonról. Nem szabad hagyni, hogy addigra elhidegüljenek egymástól a szülôk, és szinte vadidegen emberként éljenek együtt. A párkapcsolatot óvni, ápolni kell. 

Mennyiben más a viselkedése anyaként, feleségként és üzletasszonyként?

A gyerekeimmel következetes vagyok, de bármikor kenyérre kenhetnek. Tehát pont annyira vagyok szigorú, amennyire engedékeny. Talán az utóbbi felé hajlik a mérleg nyelve. Barátomként kezelem őket, és nagyon jó érzés, ha megosztják velem a kis titkaikat. Közvetlen, harmonikus viszonyt alakítottam ki velük. A párkapcsolatomban odaadó vagyok. Norbi mindig azt mondja: még látja bennem azt a jászberényi kislányt, aki egyszer voltam. Valóban, mellette felszabadult, vidám vagyok. A munkában viszont maximalista és kemény. 

Mi tesz akkor, ha elszakad a cérna, ha elege van mindenből és legszívesebben elbújna a világ elől?

Felhúzom a futócipőmet és elmegyek húsz percre futni. Ez szabadságot ad és mindig kikapcsol.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083962_auto_resized.png
origo.hu

Tóth Gabi megint Krausz Gáborról és Mikes Annáról beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...