Aktuális

Városvezetőt ütnek a répás zsemle miatt

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.05.17.

Egy zsemle és egy szelet répa – ennyi volt egy dunakeszi általános iskolában az uzsonna. A fotót egy szülő osztotta meg a Facebookon. A polgármester szerint csak a paprika hiányzik belőle.

Ezt képesek 105 forintból a gyerekek elé tenni – írta egy felháborodott dunakeszi szülő és egy képet is mellékelt. A zsemléből és egy vékony szelet répából álló adag gyors fejszámolás után még akkor sem kerülhet többe harminc forintnál, ha valóban van benne vajkrém, ahogy Dióssi Csaba polgármester állítja.

Az ügyben ugyanis vizsgálatot indított a városvezető, az erről szóló jegyzőkönyv szerint teljesen elfogadott, ha zöldséggel dúsított vajkrémet adnak a gyerekeknek tízóraira vagy uzsonnára, bár azt elismeri, hogy a jövőben az új menzarendelet miatt több zöldséget kell majd a zsemlébe tenni. A képet elnézve egyébként a vajkrém meglétét mi erősen megkérdőjelezzük, ahogy a szülők sincsenek kibékülve a polgármester magyarázatával.

– Éhesek a gyerekek, polgármester úr, nem érti? – háborodik fel az egyik szülő a városvezető Facebook-oldalán, majd hozzáteszi: az ő gyereke is éhes, ha hazajön az oviból. – Értse meg, nem kell itt a duma, mellébeszélés! Vagy magának nincs gyermeke, polgármester úr vagy maga is zsömlével meg fél szelet répával eteti? – teszi fel a költői kérdést.

Egy másik szülő szerint olyan is előfordult, hogy a gyerekek nem kaptak uzsonnát. – Hiába szóltam, még a pénzemet sem kaptam vissza – állítja.



Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere. Szendvicsbe préselték 

A fenti vizsgálat azt is megállapította, hogy a répát reszelt formában kellett volna a zsemlébe tenni, illetve hogy a szendvicsből a konyhán kifelejtették a pritaminpaprikát.

– A mulasztás elkövetéséért, személyre szóló felelősségre vonás történt – zárul a vizsgálati jegyzőkönyv.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól