Aktuális

Begyógyszerezte magát a férjölő Andrea új párja

P. G. J.

Létrehozva: 2014.05.14.

Ötvennégy antidepresszáns tablettát vett be az a volt rendőr, aki tavaly feleségül vette a berettyóújfalui gyilkosság miatt életfogytiglanira ítélt Sápi Andreát. A férfi állítja: így akarta bizonyítani, a neje ártatlan.

Biztos vagyok Andrea ártatlanságában – nyilatkozta Sándor, aki tavaly október 15-én, a börtönben vette feleségül Sápi Andreát, aki a jogerős ítélet szerint napokig gyógyszerezte az első férjét. Majd a már magatehetetlen, letompult férfi kezét összekötözte, késsel többször megszurkálta, gázolajat öntött rá és felgyújtotta.

Sándor, aki a vezetéknevét nem akarja felfedni, lapunknak elmondta, nem szerelmes. Csak a házasság útján látott esélyt arra, hogy a nő jogaiért küzdjön. Nem váltott ki heves indulatokat belőle, amikor nemrég öt börtönőr ellen tett feljelentést a felesége. A ma már bírói szakban lévő ügy vádirata szerint mindannyian intim viszonyba kerültek a nővel. Felmerült, hogy ketten közösültek is vele a börtönben.

– Andreának volt két öngyilkossági kísérlete 2010-ben, a börtönben. Először megpróbálta felakasztani magát, másodszor pengét nyelt. Az első esetben a cellatársa mentette meg, másodszor azonnal kórházba szállították – emlékszik a férj. – Rengeteg nyugtatót kellett szednie. Letompult, reményvesztett ember lett. Nem hibáztatom azért, hogy ebben az állapotban belement szexuális kapcsolatba is a fogdaőrökkel – nyilatkozta a férj, aki szerint Andrea a házasságkötésük óta találta meg lelki nyugalmát, ma már tiszta tudatú ember.

Sándor, aki egykor maga is rendőrként szolgált, minden jogi lehetőséget megragad, hogy bizonyítsa: két bíróság is tévedett, amikor feleségét életfogytiglani fegyházra ítélték az első férje, Ny. László megöléséért. – Ugyanazt a dózist, amit a boncolás alapján a férjben megtaláltak, én is bevettem. Összesen ötvennégy darab gyógyszert. Méghozzá aznap, amikor első fokon a Gyulai Törvényszéken ítéletet hirdettek – folytatta a férfi.

– A vádiratot próbáltam ezzel rekonstruálni. Ugyanis azt állították, hogy Andrea első férje, aki egy magas, erős, tagbaszakadt 90 kilós férfi volt, nem tudott a 45 kilós nővel szemben a védekezni. Ehhez képest én ennyi antidepresszáns bevétele után elkerékpároztam 60 kilométert Zsákáról Gyulára, a bí­róságra. Inkább energikusnak, mint tompának éreztem magam. Ennek köszönhetően még az eljáró ügyésszel is – több tanú előtt – vitába keveredtem a törvényszék folyosóján. Megmondtam, hogy ezt az ügyet ugyanúgy elszúrták, mint a mórit.

A férfinak a történtek után egy kórházban kimosták a gyomrát. Mint mondta, rendkívül csalódott azért, mert az ügyvédi indítványt, amelyet az ő gyógyszerezésére hivatkozva nyújtottak be a bíróságra, elutasították, nem vették figyelembe. A férfi több feljelentést írt már az ügyben, a strasbourgi emberi jogi bírósághoz is beadvánnyal fordult.

Elutasították az indítványt

A Gyulai Törvényszék elsőfokú ítéletében elutasította azt az ügyvédi indítványt, amely arra épített, hogy a volt rendőr ugyanannyi gyógyszer hatása alatt - mint amennyit az áldozat bevett - nem érezte magát kábultnak, sőt úgy véli, már-már agresszív lett. Az ítélet indoklása szerint az orvosszakértői véleményben kizárólag az áldozat gyógyszeradagolását vizsgálta.

Kifejezetten annak megállapítására korlátozódott, hogy hányszoros gyógyszer-túladagolás bizonyítható a boncolás alapján. Később a jogerős ítéletet meghozó Szegedi Ítélőtábla is úgy értékelte: nem tárgya az ügynek, hogy miként hatnak ezek a gyógyszerek az emberre, milyen az élettani hatásuk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146188_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603012
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban