Celeb

Rózsaszín hajjal várta kedvesét a reptéren Reni

Böszörményi Lilla

Létrehozva: 2014.05.13.

Még a haját is átfestette Tolvai Reni kedvese, Kállai-Saunders András fogadására. A szerelmesek az eurovíziós dalverseny döntője után a Liszt Ferenc repülőtéren ölelhették meg újra egymást.

Izgatottan várta kedvesét Tolvai Reni vasárnap este a budapesti repülőtéren. Kállay-Saunders András csaknem másfél hete utazott a dán fővárosba, Koppenhágába, hogy képviselje hazánkat az eurovíziós dalfesztiválon, s most végre hazatérhetett szerelméhez. Reni nagyon készült a találkozásra: vasárnap délelőtt még hidrogénszőkén adott interjút lapunknak, majd este fél tizenegykor már babarózsaszín frizurával és magyar nemzeti színekben pompázó süteménnyel várta ötödik helyezést elért kedvesét.

– Annyira  izgulok, hogy alig kapok levegőt, bár fogalmam sincs, hogy miért, hiszen csak néhány napja nem láttuk egymást. Külön erre az estére tartós színezővel befestettem a hajam, hogy Andris azonnal észrevegyen a tömegben – próbálta beszélgetéssel csillapítani izgalmát az énekesnő, aki azonnal az érkező nyakába borult. A páros azonban nem tudott sokáig turbékolni, mert az első másodperceket követően már fotósok és újságírók hada rohant felé.

– Elég rázós volt az út, nagyon fáradtak vagyunk, de jó érzés végre itthon lenni. Bár, ha tehetném, azonnal újra repülőre ülnék, és visszamennék a színpadra, annyira élveztem az ott eltöltött időt – nyilatkozta szerényen András, akinek még spanyol rajongók is gratuláltak a késő esti órákban a versenyen nyújtott teljesítményéért.

Reniéknek egyelőre nincs idejük ünnepelni, az énekesnő ugyanis pár napra elutazik egy fellépésre, András pedig ma (kedd) estig biztos nem tudja kialudni magát, mert interjúk és forgatások tucatjai vártak rá.

Máris ajánlatokkal bombázzák

Kállay-Saunders András nagy álma vált valóra, amikor szombat este Koppenhágában milliók előtt állhatott színpadra. Az, hogy dalával az ötödik helyen végzett, csak tetőzte boldogságát. Saunders elárulta: megjósolta a szakállas transzvesztita győzelmét: – Magam is úgy gondoltam, hogy az első helyet Conchita nyeri el. Nagyon jó énekes, de a dala nem állt közel az ízlésemhez.

Bár Tolvai Reni nem kísérte el a fesztiválra, volt társasága: – Édesapám velem volt, és mindenben támogatott. Sokszor jobban izgult, mint én. Főleg a pontozásnál esett pánikba, mert az elején vezettünk, aztán lassan lecsúsztunk az ötödik helyre – mesélte András a sajtótájékoztatón.

– A dalfesztivál számomra olyan élmény marad, amit soha nem felejtek el, és amire öregkoromban is nagyon büszke leszek. Büszke leszek, ha arra gondolok, képviselhettem Magyarországot. Talán ezzel a sikerrel a szüleimnek is megköszönhettem a támogatást, amit egész életemben kaptam tőlük – áradozott az énekes, akinek nemzetközi pályafutása is elindulhat. – Alig telt el néhány nap, és már most számos megkeresés érkezett a kiadómhoz, ráadásul megtudtam, hogy a világ legjobb ötven dala között szerepel a Running. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról