Aktuális

Letartóztatták a fiát elrabló magyar apát

M. S.

Létrehozva: 2014.05.11.

A Szent István Egyetem ügynökeként az ország jelentős cégeivel tárgyalt szakképzési támogatásról H. Ottó, akit csalással és kiskorú elhelyezésének megváltoztatásával gyanúsít a rendőrség.

A Békéscsabai Járásbíróságon szombaton előzetes letartóztatásba helyezték H. Ottót, akit negyvenkét rendbeli csalásért köröztek. Mint arról a Bors beszámolt: a férfit Budapesten fogták el, vele volt 11 éves kisfia is. A rendőrség azért is kereste H. Ottót, mert a gyermeket kilenc évvel ezelőtt elszakította édesanyjától, azóta a nő semmit sem tudott Ádámkáról.

H. Ottó kirendelt ügyvédje a Borsnak elmondta: ügyfele ártatlannak tartja magát.

– A rendőrök közölték védencemmel a gyanúsításban szereplő cselekményeket. Eszerint 2005-ben és 2006-ban a Szent István Egyetem ügynökeként szakképzési támogatás folyósításáról tárgyalt nagy cégekkel – például Főtaxi, Mal Zrt., Kométa, Főke­fe –, a százezres vagy máskor milliós összegeket azonban a saját számláján helyezte el. Ő viszont azt állítja, csak két-három szerződésben volt érintett, s akkor is az előre megbeszéltek szerint az átutalt összegek felét visszautalta a cégeknek. Állítása szerint a szerződések nagyobb része ügynöktársához köthető. Egyébként ez a társ szintén gyanúsítottja az ügynek, de úgy tudom, ő nincs előzetesben.

A gyermekelhelyezési ügyben H. Ottó elmondta: kisfia 2010 óta jár iskolába, saját nevén szerepel az oktatási rendszerben, ha az anyja vagy a hatóságok meg akarták találni őt, egyszerűen megtehették volna. A jogász szimpatikus, értelmes, érzékeny emberként jellemzi H. Ottót, akit megviselt a letartóztatás. Aggódik gyermekéért és beteg édesanyjáért, akitől így búcsúzott elfogása után: semmit sem tudnak rám bizonyítani.

Edina: kétarcú ember az exem

Tóth Edina kilenc év után kapta vissza fiát – írta meg a Bors. Az asszony lapunknak tegnap azt mondta: a volt férje kétarcú. Diplomás, értelmes férfi, roppant megnyerő tud lenni. Ugyanakkor kiszámíthatatlanul, agresszíven is képes viselkedni, kapcsolatuk végén nemegyszer bántalmazta őt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek