Aktuális

9 év után végre visszakapta elrabolt fiát Edina

M. S.

Létrehozva: 2014.05.10.

Idegenként nézett édesanyjára a 11 éves Ádám, amikor a rendőrök elvitték hozzá, viszont imádja édesapját, akitől most elszakították. A hamis papírokat használó, több bűncselekménnyel is gyanúsított férfi majd’ tíz évig rejtegette a fiát, akit a bíróság az anyának ítélt.

Kilenc éven keresztül képes volt kaméleon módjára láthatatlanná válni a hatóságok előtt H. Ottó, akit 42 rendbeli csalás és kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt keresett a rendőrség. A férfit nemcsak a magyar zsaruk, hanem az Interpol is körözte, példátlan bujkálása csütörtökön ért véget, Budapesten kattant a bilincs a csuklóján.

Hogy a sok közül melyik volt a férfi legsúlyosabb bűne? Ezt nem nehéz eldönteni: H. Ottó tönkretette a saját felesége s meglehet, hogy a kisfia életét is. A férfi kilenc évvel ezelőtt nem várta meg, hogy válópere véget érjen, egészen egyszerűen magához vette az akkor kétesztendős Ádámkát, és nyomtalanul eltűnt.

Ádámka a képen még nincs egyéves. A család ekkor az Egyesült Államokban élt

Mint kiderült: a kisfiúnak azt mondta, hogy minden bajukért az anyja a felelős. A gyermek úgy érte el a tinédzserkort, hogy egyetlen emléke sem volt az asszonyról.

– Egy örökkévalóságnak tűnt ez a kilenc év – mondta a Borsnak Tóth Edina, a kisfiú édesanyja. – A rendőrök és egy pszichológus elmondták a fiamnak a történetet, úgy látom Ádámon, hogy nem tudja eldönteni, higgyen-e nekik. Imádja az édesapját, én egy­előre egy idegen vagyok a számára.

Ettől függetlenül velem jött, igaz, később elvittem apai nagymamájához, hiszen őt ismeri és szereti a fiam, hátha megnyugtatja. Szeretném, ha fokozatosan megismernénk egymást, és együtt élnénk, de semmit sem fogok erőltetni. Szerintem sok hasonlóság van közöttünk, és szép lassan össze fogunk csiszolódni – bizakodott Edina.

Talán mások számára döbbenetesen hangozhat, de az asszonyban nincs bosszúvágy a férje iránt.

– Keresztény ember vagyok, képes vagyok megbocsátani, s nem örülök, hogy Ottó börtönbe kerül. Tizennégy évig tartott a kapcsolatunk, az utolsó három esztendőt töltöttük házasságban. Nagyon fáj, amit tett, és természetesen tartok tőle, hogy ha kiszabadul, akkor sem lesz megbízhatóbb. Mindig is ravasz embernek ismertem, de nem hit­tem volna, hogy bűnözésből él – tette hozzá az asszony.

H. Ottó meg sem várta a válást, kámforrá vált. Kisfiát magával vitte, a gyermeknek egyetlen emléke sem maradt az édesanyjáról

Hamis papírokat használt

A hosszú évek alatt H. Ottó hamis személyazonossággal fedezte magát itthon és külföldön is. 2010-ben Kanadában lebukott, ám a kiutasításra váró férfi megszökött a Pearson repülőtéren. A Toronto Sun című újság 2010. december 3-ai számában írt a magyar férfi szökéséről, a tudósítás szerint H. Ottó kikéredzkedett a mellékhelyiségbe, ahol levetette a zakóját, átöltözött, és kereket oldott.

75 milliót csalt ki cégektől

Dr. Vargáné dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: H. Ottó országszerte károsított meg cégeket valótlan tartalmú szerződésekkel. 42 rendbeli csalás és 42 rendbeli magánokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja miatt körözték.

A nyomozás eddigi adatai szerint oktatási intézmények képviselőjének adta ki magát. Az ország több megyéjében és a fővárosban cégeket keresett fel, és olyan valótlan tartalmú támogatási szerződéseket kötött velük, melyek alapján az intézmények fejlesztésére a jelenlegi információk alapján összesen közel 75 millió forintot vett át. Sem lehetősége, sem szándéka nem volt ezt az összeget az iskoláknak átadni, a pénzt saját céljaira fordította.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek