Az Édes élet sztárjai soha nem pironkodnak, ha úgy adódik, a hálószobai titkaikat is megosztják a nézőkkel. Pamela nemrég arra panaszkodott, hogy amióta kedvese nem készül testépítőversenyekre, mintha ellustult volna az ágyban. A fiatal édesanya a szexet akár edzésnek is felfoghatná, ugyanis saját bevallása szerint izomláza van a sok guggolástól.
Berki szerint azonban nincs abban semmi csodálatos, ha egy hím csak élvezi a kényeztetést, főként amikor egy-egy nagyobb edzés után kimerülten tér haza. – Én is igénylem a szeretgetést. Az állatvilágban is úgy működik, hogy a nőstény oroszlán elejti a zsákmányt, míg a hím csak fekszik a távolban és várja, hogy falatozhasson egy kicsit. De félretéve a tréfát, én mindent megteszek Pameláért, biztosítom a táplálékot és mindig bókolok neki.
Mindennap legyezgetem a hiúságát, ugyanakkor egész nap emberekkel foglalkozom, tárgyalok, szervezek és amikor hazaérek, szeretem, ha hátradőlhetek. Egészen mély érzelmekre van szükségem egy-egy kemény nap után és imádom, amikor Pamela kényeztet engem. Néha guggol, néha térdel, de ha jobban belegondolok, melóztam már rajta én is eleget – mondta Berki pajzán mosollyal.
Krisztián a Borsnak elárulta, hogy amikor tréningezik, megnő a libidója, de arra is volt már példa, hogy nem kívánta a szexet. Ezen a téren pedig nem szívesen kockáztatna. – Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem komolyan edzeni, éreztem, hogy a szexuális vágyam olykor elillant, ezért megfogadtam, hogy a jövőben csak és kizárólag orvosi felügyelet mellett testépítek, és ez ma sincs másként – árulta el hálószobatitkát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.