Celeb

Reni: dobogós lesz Saunders

Bors/MTI

Létrehozva: 2014.05.08.

Bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe Kállay-Saunders András. Az énekes boldogan ünnepelte sikerét, szerelme, Reni pedig itthon remegett kedveséért.

Három éve vár, reménykedik és kitart – úgy tűnik, Kállay-Saunders András álma végre valóra válik, kedd este ugyanis bejutott a huszonhat legjobb közé, az 59. Eurovíziós Dalfesztivál koppenhágai döntőjébe.

– Öt évvel ezelőtt látogatóba jöttem Magyarországra, s milyen furcsa a sors, itt maradtam, és azt csinálhatom, amiről mindig is álmodtam. A főpróbához képest most úgy éreztem, sokkal több energiám van, amit a közönségemnek köszönhetek. Úgy érzem, lejött rólam az eddigi nyomás, végre sikerrel túl vagyok az elődöntőn. Persze jó lenne nyerni a fináléban, de ha nem jön össze, a lényeg továbbra is az, hogy a legjobbat kihozzam magamból. Köszönet mindenkinek, aki megadta nekem ezt a lehetőséget – nyilatkozta a győzelem után András az MTI-nek.

Az énekest kollégái kísérték el a versenyre, szerelme, Tolvai Reni pedig itthon szurkolt neki.

– Végigremegtem az egész produkciót, annyira izgultam. Biztos voltam benne, hogy megállja a helyét. András rendkívül erős és kitartó ember, laza volt, és látszott rajta, hogy nem izgul. Elmondhatatlanul büszke vagyok rá, és most már irány a dobogó! – mondta reménykedve a lány.

Diszkréten ünnepelt

A szemtanúk szerint András a színpadon boldogan lobogtatta csapatával a nemzeti zászlót, majd az adást egy hatalmas buli követte, ahol nem időzött sokáig.

– Saunders az Euroklubban ünnepelt alig húsz percig, majd kiszabadítva magát a rajongók tömegéből angolosan távozott és nyugovóra tért – mesélte egy koppenhágai informátor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel