Aktuális

Katonák szelleme kísért Kisfaludon

G. J.

Létrehozva: 2014.05.07.

Egy új vevő a Simay–Holczer-kastély utolsó esélye. A kisfaludi épületnek ma már csak a tornyai látszanak ki a fák közül. Az udvarában szovjet katonákat temettek el. Az új tulajdonosnak kell gondoskodnia az exhumálásról.

A Székesfehérvár melletti Kisfaludon álló ­Simay–Holczer-kastélyt az 1900-as években építették, romantikus stílusban, Adamek Ferenc mérnök tervezte.

A kastély utolsó tulajdonosa Simay Lajos volt, aki egy gyárban villanyszerelőként dolgozott, és a háborút követő üldözések elől menekült ide, hátrahagyva feleségét, Rezi Rózát, akit az ÁVO-sok elfogtak, és vagyonától megfosztva válásra kényszerítettek. Simay Lajos később vissza akarta igényelni az államtól kastélyát és elvett ingatlanjait, de azok igazolására nem tudott felmutatni hivatalos iratokat, mivel nejétôl elkobozták ôket. Simay Ausztráliába ment, Sydney-ben élt, ott is halt meg.

A kastély udvarába egy szovjet temetőt létesítettek, ahol feltehetőleg németek és magyarok is nyugszanak. Az 1956-os forradalom idején pedig a pincéjében titkos labor működött. A 1990-es években önkényesen beköltözött több család, ekkor teljesen lerobbant az épület. Őket azonban erőszakkal kitelepítették. 1998-ban az önkormányzat eladta a területet egy magánszemélynek, aki vállalta, hogy exhumálja a katonai temető halottjait. Ennek költségei azonban túl magasak voltak, ezért túladott az ingatlanon.

Jelenleg az épület üresen áll. A holttestek feltehetően még ott nyugszanak. A kas­tély tégláit, falait megbontották és vittek el belőle. Ma már csak a kísérteties helyeket kedvelők járnak oda nosztalgiázni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét