Ukrajnában elszabadult a pokol

oroszok
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 05. 00:00
Több mint negyven halott, kiégett kormányépületek, felfegyverzett oroszbarát civilek, lincselés elől menekülő ukrán kiskatonák. Ukrajna keleti része a polgárháború szélén áll.
Bors

Ez már háború – jelentette be az ukrán belügyminisztérium azok után, hogy az ország keleti városaiban harcok törtek ki. Ugyanígy vélekedett a szomszédos Lengyelország kormánya. A Moszkvával szimpatizáló szakadárok és az orosz ajkú lakosok csapnak össze az ukrán belügyi erőkkel. Az alábbiakban a hétvége eseményeit foglaljuk össze városonként.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint lehetetlenné vált, hogy Oroszország vagy más állam meggyőzze a Délkelet-Ukrajnában élőket arról, hogy tegyék le a fegyvert. Obama amerikai elnök szerint a polgárháborúnak álcázott hadműveletek mögött orosz biztonsági szolgálatok állnak, Ukrajna szétszakadása Putyin érdeke. Szemtanúk szerint civilbe öltözött orosz katonák tűntek fel.

● ● ●

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökei segítik az ukrán átmeneti kormányt. Céljuk, hogy véget érjenek a lázadások – értesült a Bild am Sonntag.

Szlovjanszk – ostrom előtt

Az elszakadásért küzdők két hete kerítették be a várost.
● A hét végéig az ukrán hivatalokat elfoglalták, a bíróság, a rendőrség, a katonai parancsnokság működésképtelenné vált Az útkereszteződéseket szakadárok ellenőrzik, a kijevi tévéadás leállt.
● Az orosz szakadárok kezén levő kelet-ukrajnai Szlovjanszk visszafoglalására indultak ukrán katonák. Egy ukrán meghalt, többen megsérültek, két ukrán helikoptert lelőttek.
● Az ukrán belügyi egységek még nem kezdték meg a település visszafoglalását. Két napja állnak tankjaik a város határában.
● 124 ezer lakos, bányavegyészeti központ.

Luganszk – rendkívüli állapot

● Rendkívüli állapotot hirdettek ki a szeparatisták
● Megszűnt az ukrán közigazgatás, helyette önjelölt szakadár kormányzója lett.
● Katonai statáriális bíróságot állítottak fel.
● Szakadárok ukrán sorkatonákat ejtenek foglyul a katonai parancsnokságon. A tömeg meg akarja lincselni az ukránokat. Lázadók megtámadták az ukrán belügyi csapatok egyik egységét, két katonát meglőttek.
● A városnak 445 900 lakosa van. Ipari központ, mozdonygyárral.

Donyeck – gumibot és baseballütő

● A gumibotokkal és baseballütőkkel felfegyverkezett mintegy 2000 ember „Oroszország!”és „Nem bocsátjuk meg Odesszát!” kiáltásokkal elfoglalta a biztonsági szolgálat székhelyét, amelyet nem védett senki.
● Kikiáltották a Donyecki Népköztársaságot.
● A városnak 979 ezer lakosa van. Szénbányászati központ, a 466 hektáros Donyeck különleges gazdasági övezet otthona.

Mariupol – ostrom alatt

● Az ukrán erők megkezdték a szeparatisták ellenőrzése alatt tartott városháza ostromát. Az oroszbarátok autógumikat hordtak össze és gyújtottak fel, így torlaszolták el a környező utakat.
● Két acélmű működik az 500 ezer lakosú városban.

Odessza – halottak az utcán

● 130 embert vettek őrizetbe, miután legalább 43-an meghaltak az elfoglalt szakszervezeti székházban fellángoló tűzben. Többen a harmadik emeltről vetették ki magukat. Négy áldozatot lelőttek.
● Egymillió lakos. Ukrajna 5. legnagyobb városa.

Kramatorszk – gránátvetővel lőttek

● Összecsapások törtek ki a tévétoronynál. Az ukrán belügyesek visszafoglalták a korábban megszállt állami épületet. A közeli Konsztantyinovkában gránátvetőt is használtak egy átjátszóadó ledöntéséhez.
● A 200 ezer lakosú városban az orosz ajkúak vannak többségben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.