Aktuális

Nyomorban a Gettómilliomos gyereksztárjai

Bors

Létrehozva: 2014.05.04.

Nem jött el a szebb és boldogabb jövő a Gettómilliomos gyerekszereplői számára. Öt évvel az Oscar-esőt hozó amerikai sikerfilm után a gettó koszos utcáin élnek az akkori sztárok.

2009 nyarán igazi mesévé változott Rubina Ali és Azhar Ismail addigi nyomorúságos élete. Az akkor 10 és 11 éves gyerek csillogó szemekkel állt a világsztárok között a Los Angeles-i Kodak Theaterben. A film, amiben szerepeltek, a Gettómilliomos nyolc Oscar-díjat kapott. Úgy tűnt: maguk mögött tudhatják a szegénységet és a mumbai gettó bűzét, amiben felnőttek.

– Annyi álmom volt, mi mindent csinálok majd…, veszek egy autót, végre tiszta ágyban alszom – emlékezett vissza a Bild am Sonntagnak a ma 15 esztendős Rubina Ali. – De ebből semmi sem valósult meg.

Ma a lány egy öreg matracon alszik egy olyan szobában, amit nyolc másik családtagjával kell megosztania. Az apja tuberkulózisos, nem tud dolgozni. 2011-ben egy tűz emésztette el a család viskóját, a lángok martalékává vált minden, a forgatásból megmaradt tárgyi emlék is.

A Gettómilliomos 380 millió dollár bevételt hozott készítőinek. A filmben, amit azért nem mindenki hozsannázott körbe, a puszta szerencse folytán nyer 20 millió rúpiát a mélyszegény Jamal a Legyen Ön is milliomos! televíziós vetélkedő indiai verziójában. Jamal testvérét, Salimot játszotta gyerekkorukban Azhar Ismail, szerelmét, Latikát pedig Rubina Ali.

A gettómilliomosok megint a mocsokban élnek – írja öles címbetűkkel a Bild vasárnapi kiadása.

A filmsiker után Rubina Nicole Kidmannel forgatott egy Schweppes-reklámot. Azhar indiai (bollywoodi) filmekben kapott szerepeket. De aztán elmaradtak a további felkérések. Arcukról eltűntek a gyerekvonások, csodagyerekekből átlagos tinik lettek, akiket a 12 milliós Mumbai koszos utcáin már senki sem ismer fel. De a fiatalok még bizakodnak:

– Én továbbra is Hollywoodba akarok kerülni. Ki kell jutnom ebből a gettóból – mondja dacosan Azhar.

– Ha színésznő leszek, sok pénzt fogok keresni, és segíthetek az itteni embereknek – véli Rubina is.

Reményeiket a Gettómilliomos rendezője, az 57 éves Danny Boyle is táplálja. A brit filmes egyszer egy évben meglátogatja őket Mumbaiban. „Csináld meg a Gettómilliomos 2-t!” – mondták neki. Az nevetett, de azért nem hagyja őket a pácban: létrehozott egy alapítványt, ami támogatja a gyerekeket. No, nem a hollywoodi álmok megvalósításában, hanem a tanulásban. Akkor fizet, ha szorgosan járnak iskolába.

Azhar a filmsiker idején. Ki akar jutni a gettóból

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127882_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze