Aktuális

Lopják és rongálják az autókat a P+R parkolókban

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.05.03.

A fővárosi autótolvajok egyik kedvelt vadászterülete a Pillangó utcai metrómegálló melletti P+R parkoló. Feltörik, ellopják a kocsit, eltüntetik a kerekeket, elviszik a rendszámtáblákat. A parkolót nem őrzik, térfigyelő nincs. Változás csak jövőre lesz.

Több bejelentés, panasz érkezett az elmúlt hetekben a Bors szerkesztőségébe: lopják, rongálják az autókat Budapesten, a Pillangó utcai metrómegálló melletti P+R parkolóba.

Olvasóink tapasztalatait Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület elnöke is megerősítette. – Ott sok autót lopnak – vágja rá kapásból a Pillangó utca nevének említésekor. – A tolvajok kedvelik az olyan helyeket, ahol van idejük „dolgozni”. Az emberek reggel leteszik a kocsijukat, estig érte sem mennek. Mire észreveszik, hogy lába kélt a négykerekűnek, lehet, hogy a kocsi már alkatrészként végezte – magyarázza a szakember. Kiemelte, hogy a honlapján vezetett statisztikában a járműlopásokkal kapcsolatban a Pillangó utca Budapest tíz legfertőzöttebb területe közt van.

A parkolót egyébként nem őrzik, térfigyelő sincs. – Korábban már szóba került, hogy a környéken kiépítsenek térfigyelő kamerarendszert. A X. kerületi kapitányságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ez a tervek közt szerepel, de ennek részleteiről egyelőre nem tudunk bővebb információval szolgálni, mivel ezt egyeztetni kell a kerületi és a városvezetéssel is – nyilatkozta a Borsnak Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kerestük a X. kerületi önkormányzatot is, ahol kérdésünkre elmondták: több száz millió forintért fejlesztették az elmúlt években a köztéri kamerarendszert, de azt nem tudták megmondani, hogy a Pillangó utcában tervezik-e ezt.



Ez a fotó kora délután készült, az Opel Astrának két kerekét vitték el, mindössze 50 méterre állt a metrótól. A nagy sietségben a rögzítő csavarokat ott hagyták a tolvajok

Az ott parkoló kocsitulajdonosok többsége az agglomerációból és a külső kerületekből érkezik, ezért a kőbányai városvezetés nem foglalkozik panaszaikkal, hiszen nem ott szavaznak a károsultak. Később, írásban már arról tájékoztatták lapunkat, hogy a Kőbányai Önkormányzat nem kompetens a területen, az ügyben a Fővárosi Önkormányzat vagy a Budapesti Közlekedési Központ az illetékes. Utóbbi cég közölte, hogy jövő év elején a metróállomás mellett meglévő parkolót kibővítik és kamerarendszert is felszerelnek.

Az autó tulajdonosa visszaérve azt látja, hogy tanksapka volt, nincs 

De, hogy ez eddig miért nem valósult meg:

– A térfigyelő rendszert a parkoló bővítésével együtt építjük ki, ugyanis a kábelek lefektetése és az oszlopok kihelyezése után útépítést a területen már nem lehet végezni – kaptuk a választ kérdésünkre. A Pillangó utcánál található P+R parkoló jelenleg 53 férőhelyes, ezt további hatvannyolccal fogják bővíteni. A 121 autónak helyet biztosító kibővített parkolót a tervek szerint 2015. I. negyedévében adják át.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól