Sport

Bercelre viszik rehabra Törőcsiket

szabó

Létrehozva: 2014.04.30.

Vidékre viszik Törőcsik Andrást, az újpestiek egykori kiváló futballistáját a fővárosi Nyírő Gyula Kórházból, és a Nógrád megyei rehabilitációs ­intézetben folytatják gyógykezelését.

Ma dél­előtt Bercelre szállítják át a budapesti Nyírő Gyula Kórházból Törőcsiket. A korábbi 45-szörös válogatott futballista márciusban egy baráti est után a lakása előtt elesett, és olyan szerencsétlenül verte be a fejét, hogy agyműtéten esett át, azóta orvosi kezelésre szorul.

Az 58 éves sportember életében új fejezet kezdődhet azzal, hogy a Bercelben lévő Harmónia Rehabilitációs Intézetben és Ápoló Gondozó Otthonban gyógykezelik. Az ottani havi elhelyezési összeg 127 ezer forint. 37-38 ezer forintot Törőcsik nyugdíjából utalnak át, a fennmaradó összeget a tervek szerint más forrásból biztosítják.

– Ne beszéljünk mellé, Andrásnak orvosi segítségre van szüksége – mondta Jurácsik Mátyás, a lila-fehérek egykori élvonalbeli labdarúgója, az UTE Baráti Kör elnökségi tagja. – Alkoholizmusából korábban úgy próbálták kisegíteni, hogy játékosmegfigyelői, szaktanácsadói munkakörhöz juttatták. Az nem segített.

Kese beteg, elesett ember. A nemrég elhunyt másik újpesti kiválóság, Fekete László segítette, a haját és a körmét is ő vágta. Egykor a Bayern München-játékosok visszahozták a gödörből a hasonló gondokkal küszködő csapattársukat, Gerd Müllert, ez Andrisnál is sikerülhet. Meggyőződésem, vidéken egy év alatt meggyógyul.

Jurácsik szerint a kezeléshez hiányzó 90 ezer forintot támogatók révén előteremtik. Ha Törő az intézetbe került, hozzá is kezd az anyagi segítség felkutatásához.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624611
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146671_auto_resized.jpg
life.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: a szerdai teliholdat mindenki megérzi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147369_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624611
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624611
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja