Celeb

Cooky nem hagyta el Hient, együtt tarolnak

Bors

Létrehozva: 2014.04.28.

Nem szakadt meg a barátság Cooky és Hien között A Nagy Duett után sem. Az énekesnő szombati koncertjének show-elemét a francia–magyar műsorvezető szolgálta, aki énekelni továbbra sem tud.

Hien szombat este az egyik belvárosi klubban lépett fel, ahol óriási sikert aratott. A koncert érdekessége volt, hogy a lány repertoárja csak szerelmes számokból állt. A dalok között Hien a szakításról, újrakezdésről beszélt.

– Nagyon fontos, hogy egy nő jól ítélje meg magát a kapcsolatban. Tudnunk kell, hogy mennyire értékesek vagyunk. Hiszem, hogy a szakítás okkal történik, hogy a jövőben még teljesebb életet élhessünk – mondta a színpadon.

Az érzelmes, lírai hangvételű dallamok után vidámabb percek következtek, amikor Hien Cookyt konferálta fel. Nagy taps fogadta a népszerű műsorvezetőt. A páros azt a Michael Jackson-számot adta elő , amivel A Nagy Duett színpadán is taroltak. A kitörő siker ellenére a francia–magyar híresség elmondta a Borsnak, hogy mindez csak egyszeri eset.

– Eljöttem, mert Hient nagyon szeretem. A Nagy Duett alatt jó barátok lettünk, de ettől én még most sem tudok énekelni, így nem is szeretnék ebből rendszert csinálni – mondta nevetve a rádiós, aki a fellépés végén rohant is tovább, mert éjszaka DJ-ként szórakoztat. Hien a sikeres koncert után egy palack ásványvízzel a kezében, rajongói társaságában lazított.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...