Aktuális

Íme, az igazi méhkirálynő!

Bors

Létrehozva: 2014.04.27.

A nő, aki tizenkétezer méhvel táncol nap mint nap. A 44 éves Sara Mapelli a csípős méhecskék nélkül teljesen meztelen lenne.

Méhkirálynőnek hívja magát Sara Mapelli, aki igen furcsa szenvedélynek hódol: imád méheket „viselni” a testén. Az amerikai Oregon államban élő asszony sajátosan gondolkodik hóbortjáról.

– Ez lényegében egy tánc, egy duett, ha úgy tetszik. A testemre engedem ezt a tizenkétezer állatot, amelyek szárnyaikkal energikusan vibrálnak a testem minden pontján. A tánc végén elengedem őket, és én is repülök velük együtt. Ilyenkor egy nagyon mély meditatív állapotban vagyok, érzem a kaptár lényét magam körül, ami minden egyes sejtemre kiterjed – filozofált a Daily Mailnek Mapelli, aki különleges olajjal csalogatja magára a méheket a nyakától egészen a hasáig.

Amikor befejezi a táncot, egy segítő szabadítja meg a méhektől és az olajtól. Sara az előadásával egy számára fontos üzenetet akar közvetíteni az emberiségnek, de azért mindig figyelmezteti őket, hogy ne próbálják ki otthon a mutatványt: – Szeretném, ha az emberek elengednék minden félelmüket, amit a természettel kapcsolatban éreznek. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek