Celeb

Rejtély: Zimány Linda eltűnt a forgatásról?

F. Zs.

Létrehozva: 2014.04.24.

Érdekes dolgot terjesztenek Zimány Lindáról azok a statiszták, akik a hazánkban forgatott Spy című filmben szerepelnek. Szerintük könnyen lehet, hogy a Jude Law-val csókot váltott színésznőt kirúgták – vagy felfedezték.

Egyre több hazai híresség tűnik fel a Magyarországon forgatott Spy című akció-vígjátékban, amit Jason Statham és Jude Law neve fémjelez.

Mint arról a Bors elsőként beszámolt, a moziban Zimány Linda is szerepet kapott, most pedig egy képzett színész neve szivárgott ki. Kamarás Iván kedd reggel kezdett forgatni a Néprajzi Múzeumban, informátorunk szerint egy diszkójelenetben mutatta meg a kisportolt testét és színészi képességeit.

Természetesen megkerestük Kamarást is. – Szerződés köt, így sajnos nem beszélhetek erről – mondta.

Érdekes, hogy míg Kamarás szabadon jár-kel a stáb és a statiszták között – vagyis bárki láthatja, hogy e filmben forgat –, addig Zimány Lindával eddig senki sem találkozott. Ezt állítja az egyik statiszta is, aki azt is elárulta, hogy a kulisszák mögött mit suttognak a szőke modellről.

– Furcsa, hogy még soha senki sem futott össze Zimány Lindával, pedig hetekre előre látjuk a forgatási helyszíneket és a szereplők beosztását is, de az ő neve sehol sem szerepel. Szerintem két lehetőség van – mondta a statiszta. – Az egyik, hogy a csókos videó után kirúgták, a másik pedig az, hogy épp a botrány miatt figyeltek fel rá a készítők, és nagyobb szerepet kapott.

Lehet, hogy valami nagyon közeli jelenete lesz az egyik nagyágyúval Jude Law-val vagy Jason Stathammel, és ezért nem tudunk semmit róla, mi földi halandók – mondta az informátor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt