Sport

Végre: egymás oldalán küzd Tyson és Holyfield

Bors

Létrehozva: 2014.04.23.

Egykor egymást ütötték a ringben, most már csak az adóhatósággal küzd a két hajdani világbajnok öklöző, Mike Tyson és Evander Holyfield. Mindketten milliós hátralékot halmoztak fel.

Megbocsátott az amerikai adóhatóság, az IRS Mike Tysonnak, elengedte az egykori világbajnok öklöző 23 millió dolláros tartozásának az egytizedét. Igaz, a fennmaradó részt előbb, utóbb ki kell egyenlítenie. – Nemes gesztust gyakorolt az IRS – hálálkodott Tyson. – Azért még így is elég sokat kell fizetnem, nézzék csak meg, mennyit utaltam át a legutóbb az adóhivatalnak.

A hajdan szebb napokat látott nehézsúlyú fenegyerek 2005-ben jelentett csődöt, miután évekig nem tudta teljesíteni adózási kötelezettségét. – Valaha milliókat kerestem egyetlen meccsel, de egy huncut fillért nem tettem félre – vallotta be Tyson. – Iskola helyett az utcán lógtam, de a gyerekeimnek nem ilyen életet szántam, a legjobb iskolákba, egyetemekre járatom őket. Én már sokkal jobb szülő vagyok, mint az anyám és az apám volt.

Iron Mike egyébként régi ellenfelével, Evander Holyfielddel együtt jelent meg a Tribeca Film Fesztiválon. Az 51 éves bokszoló már régen megbocsátott Tysonnak azért, mert 1997-es meccsükön beleharapott a fülébe. Annál is inkább, mert hasonló cipőben járnak, őt is szorongatja az adóhatóság, neki is milliós tartozásai vannak. – Túlságosan bíztam az emberekben, és sokan kihasználtak – mondta Holyfield.

– Tíz évvel ezelőtt a legszívesebben meghaltam volna, de tovább harcoltam és érdemes volt, mert most visszatekintve az életemre, hálás lehetek a sorsnak – pengetett érzelmes húrokat Tyson. – Remélem, a mi példánkból okulni fognak majd a fiatalok!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget