Sport

Űrhajót épít a nyugdíjas Laci bácsi

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2014.04.23.

„Befutható” hosszúságúra rövidülne a marsi űrutazás egy eddig nem használt technikával felszerelt űrjárművel, amit egy magyar ufókutató fejlesztett ki. Tóth László ősszel lerántja a leplet szenzációjáról: akkor mutatja ugyanis be az általa elképzelt, forradalmian új technikával hajtott űrhajót.

Ülünk Tóth Lászlóval szemben, és szájtátva hallgatjuk. Néha nem is igazán értjük, miről beszél, de azért próbáljuk követni.

– Tizenhat évesen már megszállottja voltam az űrkutatásnak – meséli a 69 éves, foglalkozása szerint üzemmérnök Tóth László. – Egyszer Rio de Janeiró-ból jöttem haza, és az Alpok felett repültünk, amikor az ablakból láttam, hogy elrepült alattunk egy ufó. Azóta nem kételkedem a létezésükben.

László ekkortól elkezdett ufó-konferenciákra járni. Itt több-ször is találkozott és beszélge-tett az ufóelméleteiről világhírűvé lett íróval, Erich von Dänikennel. – Kerestem a bizonyítékokat, hogy korábban jártak-e már nálunk földönkívüliek. A legnagyobb élményem, ami egyébként a mostani felismerésemhez is vezetett az indiai templom, a Kandárija Mahadéva volt. Egy indiai professzor arról beszélt, hogy ezeket az ősi, 60-70-80 méter magas kegyhelyeket az egykor itt járt istenek hagyták ránk a repülő szekereiket mintázva. Nekem rögtön szemet szúrt rajtuk a sok, hatalmas tárcsa. Gondolatban ezeket a rendszereket megforgattam, és rájöttem, hogy belső erők keletkeznek – magyarázta lelkesen az ufókutató, majd szakmai elemzésbe kezdett.

– Az ebben forgó tömegek egymásra merőleges tengelyek körül foroghattak. Ezzel olyan belső erőket lehet mesterségesen generálni, ami a rendszert gyorsítani vagy fékezni tudja. Hatalmas előnyük, hogy nem elégetett üzemanyag tolja előre a járművet, hanem belső erők működtetik. Ez a csillagokhoz vezető út, mert egyébként a hajtóanyag mennyisége behatárolja a lehetőségeinket.

Tóth úr nem tétlenkedett: épített is egy makettet. Elmondása szerint már sokan gratuláltak neki. Kérdésünkre, nem akadt-e olyan ember, aki bolondnak tartotta, így felelt: nem.

A mérnök azt ígéri, ősszel robbantani fog a pesti ufókonferencián: bemutatja az űrhajót. – Ezután már jöhetnek a NASA szakemberei, akik kivihetik és kipróbálhatják az űrben. Számításaim szerint ezzel már a naprendszer széléig is el lehet majd utazni. Egy Mars-utazás nyolc hónap helyett akár két hétre is lerövidülhet és vissza is lehet vele jönni – ígér csodát a mester.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget