Celeb

Fura: Julio Iglesias még nem találkozott Kurnyikovával

Bors

Létrehozva: 2014.04.21.

Bár Enrique Iglesias és exteniszező barátnője 2001 óta egy párt alkot, a papának még nem volt ideje, hogy összefusson fia választottjával.

Julio Iglesias, a 70 éves spanyol énekes-zeneszerző a Billboard magazin újságírójával osztott meg egy különös családi sztorit: – Tudom, hogy hihetetlen, de Enrique a mai napig nem mutatta be nekem hivatalosan Annát. Egyszerűen annyi minden történt velem az elmúlt 14-15 évben, olyan gyorsan elment az idő, hogy még nem sikerült összehozni a találkozást.

Enrique Iglesias és az akkor még híres teniszezőnek számító bár egyre inkább szépségével, mint tudásával hódító – Anna Kurnyikova 2001-ben találkoztak az Escape klipjének forgatásán. Idestova 12 éve együtt vannak, bár a házasságot még nem sikerült kötniük ennyi idő után sem.

Ezzel kapcsolatban Enrique a következőket mondta: – Nagyon jól megvagyunk Annával, és nem hiszem, hogy ha összeházasodnánk, attól még boldogabbak lennénk – fejtette ki sztár.

Hivatalos papírok ide vagy oda, azért a papának bemutathatta volna a szőke orosz szépséget.

– Semmi kifogásom Anna ellen – védekezett Julio Iglesias. – A feleségemmel és a gyermekeimmel már találkozott, csak velem nem. Ez nem az én hibám és nem az ő hibája. Egyszerűen csak így alakult…

Enrique 38 éves, Anna 32, a papa bizonyára arra vár, hogy komolyra forduljon a kapcsolat…
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról