Test és lélek

A kerekesszék nem gátolja Fanni és Zoli szerelmét

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2014.04.20.

Fanni és Zoli a kollégiumban szerettek egymásba. Mindketten egy kis községből érkeztek, a pesti forgatagban idegennek érezték magukat. Az út, ami egymáshoz vezette őket, ki volt kövezve, csak kicsit messze volt a kereszteződés.

Fanni végtag-rendellenességgel született. A bal térde már nincs meg, de a jobb lába is sérült. Édesanyja soha nem titkolta a környezetében, hogy Fanni ilyen, ezért mindenki hozzászokott, és így fogadta el őt, ő is saját magát. Minden közösségben gyorsan vezéregyéniség lett.

Még gördeszkázott is úgy, hogy a kezével hajtotta magát, nem féltve rendellenesen fejlődött ujjait. Tizenkét éves korában gyógyúszásra vitték. Egy évvel később elindult az első versenyén, ahol nyert is. Jöttek a sikerek. 2006-ban már válogatott volt, részt vett a pekingi és a londoni paralimpián.

Fanni nem szerette a protézist, mert mankót kellett használnia. Szabadabbnak érezte magát a kerekes székben. Volt korábban egy kapcsolata egy idősebb, autóbaleset miatt kerekes székbe került külföldi férfival. Egy versenyen ismerkedtek meg. Azt hitte, ő az igazi, de később rájött: csak tartozni akart valakihez. Távkapcsolat volt az övék, három és fél év alatt nem voltak együtt többet egy hónapnál. 2012 decemberében Fanni szakított a kedvesével, és huszonegy évesen inkább egyedül maradt. Azt hitte, ő rontott el valamit.

Két napja lakott a kollégiumban, amikor bulizni hívták. A szobatársnője mutatta be neki Zolit, de nem voltak egymásnak szimpatikusak. A kollégiumban összefutva azért piszkálódtak, ugratták egymást, de vették egymás poénjait. A Facebookon megtalálták egymást, elkezdtek csevegni. Zoli kijárt a Városligetbe futni. Egyik nap, amikor visszaért a kollégiumba, aznap már harmadszor futott össze Fannival a folyosón. Fanni szerette volna egy öleléssel üdvözölni a fiút, de nem mert kezdeményezni.

Kapcsolatuk meghatározó pillanata május elseje volt, a lány születésnapja. Zoli tudta, hogy Fanni kinézett magának egy fehér blézert. Ezt titokban megvette, és megkérte a lány szobatársát, hogy rakja be a szekrényébe egy vállfára. Aztán üzent, hogy meghívja este vacsorázni, és legyen nagyon csinos. Ez volt az első ajándék, amit adott.

Azóta együtt vannak. Kaptak közös szobát a kollégiumban, így nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mikor maradhatnak kettesben. Ha valamin összevitatkoznak, öt percnél tovább nem tart a durcáskodás. Együtt járnak vásárolni, közösen főznek, takarítanak, és sokat csavarognak. A lány még el akar indulni a 2016-os riói paralimpián, de tervezik a távolabbi jövőt is: egyszintes házat küszöbök nélkül, széles ajtóval és nagy káddal.

Zoli jövőre végez. Ha kap állást, és nem kell félnie attól, hogy másnap utcára kerül, megkéri majd Fannit. Gyerekeket terveznek, biztos hátteret szeretnének teremteni nekik.

Fanni megnyerte az idei Miss Colours International szépségversenyt. Zoli bekészített a kocsiba egy nagy csokor virágot egy kártyával, amire rá volt írva: a legszebbnek, a legjobbnak, az első helyezettnek.

Nála mindenképp Fanni a nyertes... 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy