Aktuális

Pákó húsvétkor kosarat villant a magyar nőknek

Huszti Zoltán, Balajti Péter

Létrehozva: 2014.04.19.

A húsvéthoz minden olyan országban, ahol tartják más és más szokások társulnak. A Bors arra volt kíváncsi: mit szólnak a mi hagyományainkhoz az itt élő külföldi állampolgárok?

Füstölt sonka, friss kalács, csokinyuszi, locsolóvers, szódavíz és kölni meg persze piros tojás – a húsvéti tradícióink furcsák lehetnek a Magyarországon letelepülő külföldieknek. Ám a lapunk által megkérdezettek meglepően rugalmasan állnak hagyományainkhoz.

Tizenhét éve érkezett hazánkba Fekete Pákó, akire az itteni ünnepekhez kapcsolódó szokások az újdonság erejével hatottak. – A karácsonyt Afrikában is tartottuk, de karácsonyfát itt láttam először. A nőnap meg teljesen ismeretlen a fekete kontinensen – meséli a celeb, akinek szülőhazájában egészen más emlékek kötődnek a húsvéthoz.

– A húsvét nálunk szentmiséről, ünnepi népviseletbe öltözésről és édesanyám meglepetés főztjéről szól. Általában csirke vagy marha kerül az asztalra, amit a mamám mindig különleges módon készít el. Ezzel szemben Magyarországon tojásfestés, csokinyúl meg locsolóvers határozza meg a húsvétot. A locsolkodás egyébként nagyon tetszik, s úgy látom, a nők többsége is szereti. Szépen felöltözve, megtanult locsolóverssel a fejemben, kis kosárral és kölnivel a kezemben szoktam elindulni húsvét hétfő délelőttjén. Emlékszem, egyszer 45 ezer forintot sikerült összelocsolnom, úgyhogy valamit jól csinálhatok – meséli jókedvűen Pákó, aki elfogadja az itteni szokásokat. 

– Egyetlen hagyománnyal vannak gondjaim, de a szeretteimre való tekintettel azt is tartom. Ez a halottak napja. Kiskorom óta hiszek az elhunytak szellemében, és félek tőlük.

A konyhában és a kamerák előtt is remekelő Gianni szintén odavan a magyarországi húsvéti szokásokért. – Tetszik, hogy az ünnep jó apropót ad a családoknak arra, hogy karácsony után újra meglátogassák egymást. Ám az itteni húsvétban egyértelműen a locsolkodás a legjobb, ezt szeretném meghonosítani Olaszországban is! Ott egyébként szintén nagy hagyománya van a húsvétnak, a gyerekek ajándékot kapnak, az asztalra pedig ilyenkor bárányhús és galamb formájú tortakülönlegesség kerül. Húsvéthétfő viszont arrafelé nem ünnepnap – teszi hozzá a népszerű tévés.

Igazi magyar népszokás a locsolkodás. Nem kölni, hanem víz az eredeti kellék (fotó: Végh István)

A sorselemző Joshi Bharat számára viszont nem sok meglepetést tartogatott a magyarországi húsvét. – Meglepő lehet, de Indiában is locsolkodnak, igaz, nemcsak a férfiak locsolják meg a nőket, hanem mindenki mindenkit, ráadásul kölni helyett színes vizet és színes port használnak. Ilyenkor aztán érthető módon, az emberek nem a legszebb ruhájukat öltik magukra. Egyébként ez a szokás a holi nevű, március közepére eső tavaszünnephez kötődik, amikor a hit győzelmét ünnepeljük a gonosz felett. Barka helyett a két legillatosabb virág, jázmin és rózsa jelenik meg díszítésként – meséli Joshi, aki a disznóvágás kivételével az összes hagyományunkkal megbarátkozott. 

– Magam is jártam locsolkodni, de a felnőttek körében kezd kiveszni ez a szokás. Igaz, a fiataloknál még tartja magát, a lányom például egy busznyi locsoló fiút vár – neveti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084507_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086469_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"