Aktuális

Öné lehet a világ leghátborzongatóbb szigete

Bors

Létrehozva: 2014.04.18.

Több 10 ezer lélek kísérti az arra járót, a szigeten épült ház a pestis áldozatainak temetőjére épült, majd elmegyógyintézet volt. Őrült orvos és tömegsírok, a talaj 50 százalékban emberi hamu.

Csodás környezetben borzalmas hely. Poveglia kicsinyke sziget a velencei lagúnában, nem messze a föld egyik legszebb helyétől, Velence városától.

Változatos és egyben szörnyű története van: a 14. században a velenceiek és a genovaiak vívtak érte véres háborút, később a pestis áldozatait temették ide, majd karanténszigetnek használták, ekkor szintén újabb hullák kerültek temetőjébe.

Számtalan tömegsírt rejt földje

Egyes számítások szerint amikor a bubópesti járványa végigsöpört Olaszországon, 160 ezer halottat földeltek el Poveglián.

1922-től elmegyógyintézet működött itt, a legenda szerint egy őrült orvos kísérletezett itt az ápoltakkal, fúróval távolítva el a betegek homloklebenyét, élőhalották változtatva őket.

De sok egyéb rettenetes sztori fűződik a helyhez, öngyilkosságok, véres leszámolások sora, volt lakója, aki abba őrült bele, hogy állítólag szellemekkel harcolt. Az intézet bezárását követően nappal rendőrök cirkáltak hajókkal a sziget körül, de éjszakára senki sem maradhatott - sok szemtanú hallotta a pestisben elhunytak és a kivégzett őrültek sikolyait.


A világ egyik leghorrorisztikusabb helye az elmúlt években több paranormális valóságshownak adott helyet. A sziget jelenleg teljesen lakatlan, de az elhagyott kórház ma is úgy áll, ahogy utolsó lakója kiköltözött belőle. A Poveglián szőlőskertjüket művelő helyiek és halászok manapság sem lepődnek meg azon, ha időről időre emberi testmaradványokat, csontokat sodor a víz.

 



A szadista kísérletek helyszíne

Most eladó a szerencsétlen hely, az olasz kormány azt szeretné, ha a 7 hektáros területen wellness-szálloda működne a jövőben. Kérdés, ki lesz olyan bátor, hogy egy éjszakát a szigeten töltsön és nyugodtan relaxáljon a sikolyok között...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten