Aktuális

Fiatalon elváltak, 84 évesen újra összeházasodtak

Bors

Létrehozva: 2014.04.18.

Ismét egymásra talált Karsai Pali bácsi és neje, Ica néni. Az asszony és a férfi fiatalon elváltak, de öreg korukra ismét egymásra leltek. A boldogító igent a Szent Margit Kórházban mondták ki.

Rendhagyó lagzinak adott otthont a Szent Margit Kórház II. Belgyógyászati osztálya. Műtét és kezelés helyett ugyanis itt kelt egybe a 84 éves Karsai Pali bácsi és felesége, Ica néni – immáron másodszor. A pár ugyanis egyszer már összeházasodott, ifjú fej-jel, alig három havi ismeretség után.

– Tizennégy évig voltunk házasok, született négy gyermekünk, azonban az élet úgy hozta, hogy idővel elváltunk – meséli a Borsnak Ica néni. – Egy ideje újra együtt vagyunk, és elhatároztuk, hogy megint egybekelünk – tette hozzá.

Pali bácsi azonban súlyos beteg, a Szent Margit Kórházban fekszik, így a pár dr. Polner Kálmán osztályvezető főorvost kérte meg arra, hogy segítsen.

A doktor járt közben az érdekükben, így a III. kerületi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Főosztály Anyakönyvi Csoportjától egy anyakönyvvezető érkezett a belgyógyászatra, ahol a pár az orvosok és az ápolók előtt kelt egybe. A házasságkötésnek az egész család, a gyerekek, az unokák és a dédunokák is örültek.

– Boldog vagyok, hogy együtt vagyunk, remélem, a férjem állapota is javulni fog – bizakodott Ica néni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606911
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban