Aktuális

Azt hitték, rovarcsípés, de rákos volt a kislány

Bors

Létrehozva: 2014.04.18.

Egy fekete duzzanat jelent meg Connie McAughey lábán, így szülei azt hitték, hogy allergiás a szúnyogcsípésre. A vizsgálatok során azonban kiderült, hogy rákos daganata van.

Egy brit család élete hirtelen rémálommá változott, amikor kiderült, hogy a kislányuk súlyos beteg. Connie McAughey lábán egy csípésre emlékeztető duzzanat jelent meg, ám mivel a seb nem akart elmúlni még a gyógyszeres kezeléstől sem, további orvosi vizsgálatokra került sor. Ekkor derült ki, hogy nagyobb a baj, mint gondolták, és a kis Connie egy ritka leukémiás betegségben szenved.

– Az egész borzasztó szürreális volt, el se akartuk hinni. Tavaly augusztusban, nyaralás után jelent meg a csípés a lábán, aztán mikor fekete lett a sebhelye, azonnal kórházba vittük. Kiderült, hogy azért feketedett be a heg, mert az immunrendszere nagyon legyengült és nem tudott küzdeni a kór ellen. Amikor kimondták, hogy a lányunk rákos, elsötétült előttünk a világ – nyilatkozta Connie anyukája a Daily Mailnek.

A gyerek betegsége elég agresszív és nagy halálozási arányú, de mivel időben felfedezték és kezelni tudták betegségét, hét hónappal a diagnózis után már a teljes gyógyulás vége felé tart. A most már négyéves kislány haja ugyan kihullott a sugárkezeléstől, orvosai szerint 2016 januárjára befejeződik a kezelése és ismét teljesen egészséges lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088926_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091112_auto_resized.png
metropol.hu

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány