Aktuális

Munkát keresett a szomszéd szekrényében

Bors

Létrehozva: 2014.04.17.

Jogerősen elítélte a bíróság azt a nőt, aki szomszédja ruhásszekrényében keresett magának munkát - a tolvajnak lopás miatt kell vezekelnie.

Rendkívül gyorsan zárult jogerős ítélettel az eset: március 21-én tört be szomszédjához egy nő Kerekegyházán. Átmászott a vaskerítésen, majd a villanyóraszekrényben talált kulccsal a házba is bejutott.

- A nő szétnézett a házban, majd az emeleten lévő gardrób szobában elkezdett kutatni a női ruhák között. Elvenni azonban semmit sem tudott, mert meghallotta, hogy hazaért a sértett – ismertette az ügy részleteit a Baonnak dr. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

A nő üres kézzel elindult le az emeletről. Amikor a férfi sértett megkérdezte, hogy mit keres a lakásban, a nő azzal próbálta magát kivágni, hogy ő munkát keres. Ezt természetesen a férfi nem hitte el, ezért azonnal kihívta a rendőröket, akik előállították az „álláskeresőt”.

A lopni szándékozó nő ügyében szerdán tartott tárgyalást a Kecskeméti Járásbíróság. A tárgyaláson a bíró a vádlottat bűnösnek mondta ki lopás vétségének kísérletében és 5 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős, ellene senki sem fellebbezett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot