Sport

Gyurta Gergely belefogyott a hullámverésbe

jk

Létrehozva: 2014.04.14.

Gyurta Gergelynek tuti tippje van a fogyókúrázók számára. A 15 kilométeres nyílt vízi úszás garantáltan zsírégető hatású. Az Eb-győztes úszónak Mexikóban is bevált a módszer.

Sűrű programja volt az elmúlt napokban Gyurta Gergelynek. Az Újpest Eb-arany­érmes úszója előbb a mexikói Cancúnban versenyzett, és negyedik lett a 15 kilométeres távon, majd levezetésként Grazban állt rajthoz, másik kedvenc távján, 1500 méteren. Nem rossz, főleg annak ismeretében, hogy háromhetes kemény floridai edzőtáborozás után ütemezte be a megméretéseket.

– Elég jól ment a versenyzés Mexikóban, bár a hosszú távhoz képest szinte elviselhetetlenül meleg, majd harmincfokos volt a víz – mondta a jövő heti Budapest-bajnokságra készülő ifjabbik Gyurta.

– Ráadásul a rajt előtti napokban elég komoly vihar tombolt a környéken, a tenger tele volt uszadék fával és hínárral, és nagyon hullámzott. Szóval nem csak az ellenfelekkel kellett megküzdenem. A szokásos két kiló helyett legalább hármat leadtam a három óra alatt.

Nem csoda, hogy amikor lepihent a verseny után, alig tudott elaludni, hosszú ideig úgy érezte, mintha hullámozna alatta az ágy. Ráadásul ilyenkor egy darabig még enni sem tud az ember, teljesen összehúzódik a gyomra. Márpedig Gegének nem kell fogyókúráznia.

– Sőt inkább hízókúráznom kellene, de bármennyit is eszem, az edzéseken és a versenyken lejön rólam. Cancúnban pedig órákkal azután, hogy kijöttem a vízből, még mindig sós volt a szám, így mindennek egyforma íze volt – tette hozzá az úszó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088432_auto_resized.png
origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Drogos, be van állva, mint a gerely: egymást szidják a baloldali képviselők Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089729_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dibusz vagy Gulácsi? – „Hazudik, aki azt mondja, nem drukkol a másik hibájának”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított