Celeb

Megkeseredve halt meg Kovács Erzsi

F. Zs.

Létrehozva: 2014.04.07.

Korának egyik legnagyobb énekes sztárja volt, az utóbbi években viszont szinte csak keserűség érte. „Fogadott fia” kisemmizte, kórházak és bírósági tárgyalótermek között ingázott. Magányosan hunyt el.

Méltatlan körülmények között távozott közülünk egy hajdan ünnepelt csillag. Kovács Erzsi két hónappal 86. születésnapja előtt hunyta le örökre a szemét. Nagybeteg volt, hónapokkal ezelőtt daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, amiről kiderült, hogy áttétes, a gyógyulásra szemernyi esélye sem volt.

Rohamosan romló állapotát a vele történtek is komolyan befolyásolták: mint arról a Bors elsőként beszámolt, Erzsi beperelte a fogadott fiát, Tillinger Attilát, mert – az énekesnő szerint – négymilliót kért kölcsön tőle, de a pénzt sosem adta vissza. Tillinger ezek után rágalmazásért visszaperelte, a felek hónapok óta tárgyalásra jártak. A következő meghallgatás szerdán lenne, de Kovács Erzsi halála nyilvánvalóan új helyzetet teremt a perben.

Az énekesnő messziről jutott idáig. Az ötvenes-hatvanas években, pályája csúcsán az egész ország érte rajongott. Gyönyörű nő volt fantasztikus hanggal. Pályafutását egy tragikus végű szerelmi történet majdnem ketté törte, de végül mégis sikerült országos elismertséget szereznie. Egyik legnagyobb slágere a Régi óra halkan jár című dal volt, népszerűségére jellemző, hogy ebből 1955-ben több mint két és fél millió példányt(!) adtak el.

Élete az elmúlt években nyomokban sem hasonlított a szép időkre. Lakásában halt meg, magányosan. Egyetlen barátja Terry Black volt, ô az utolsó napig mellette volt. – A szíve állt le, a kiérkezô orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani – nyilatkozta sírva Terry. – Erzsi rákos volt. Az utóbbi hetekben semmit sem evett, napi két pohár vizet és egy fél csésze levest tudott ápolója belediktálni. Meggyőződésem, hogy az állapotán rengeteget rontott az, hogy az verte át és semmizte ki, akit a szívébe fogadott. 

Halálos szerelem

Kovács Erzsi szerelmi története regénybe illő. Az énekesnő 21 éves volt, amikor megismerte Szűcs Sándor labdarúgót, akibe beleszeretett. Csakhogy mindketten házasok voltak, amit a szocialista erkölcsökkel összeegyeztethetetlennek tartottak, ezért megpróbálkoztak nyugatra szökni.

Egy beépített ügynök buktatta le őket; a disszidálási kísérlet nem sikerült, így négyévi börtönbüntetésre ítélték az énekesnőt az 1951 májusában lezajlott zárt tárgyaláson. Szűcs Sándor nem kért kegyelmet; Puskás Ferenc és Szusza Ferenc közbenjárása ellenére kivégezték.

Idős korára elfogytak a barátai, s abban is csalódnia kellett, akit gyermekeként szeretett (Fotó: Cser Dániel)

Lemondott az orvosi ellátásról

Munkatársaink március első napjaiban az otthonában keresték fel Kovács Erzsit, aki épp a néhány nappal később esedékes bírósági tárgyalására készült. Az idős énekesnő megtörten ült foteljében, melyből csak úgy tudott felkelni, ha egyik kezével a botjára, a másikkal pedig segítőjébe kapaszkodott.

Mindenben segítségre szorult. Lassan, levegő után kapkodva beszélt, de szenvedélyéről, a cigarettáról nem volt hajlandó lemondani. Külsejére az utolsó pillanatig adott, piros műkörmöt, parókát viselt. Elmesélte, hogy tavaly nyáron még fellépésekre járt, de a Házibuli Attilával zajló pereskedés felőrölte az egészségét. Kórházról kórházra járt, majd februárban úgy döntött, nem veti alá magát több orvosi kezelésnek, nem látta már értelmét.

Egy dolog érdekelte csupán: maradjon annyi ideje az életből, hogy megcsorbult hírnevét helyreállíthassa. Szomorúan mondta, tudja, hogy hamarosan eljön az ideje, és attól fél, a halála után harc indul megmaradt, csekélyke vagyonáért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel