– Biztos, hogy zavarba jöttem volna a megkereséstől, hogy kerekes székeseket oktassak táncra, ha nem tapasztaltam volna meg ezt a világot – kezdi a balatonfüredi Szilágyi Anna, a Rolling Country kerekes székes countrytánccsoport oktatója.
– Csípőficammal születtem, műtöttek, s életem végéig kétcentis magasítást rejt az egyik cipőm, ám a szervezetem táncért kiáltott. Ezért kezdtem el countryt tanulni hét évvel ezelőtt – árulja el Anna, aki oktatóként komoly nehézségekkel szembesült a kerekes székesekkel.
– A mozdulatok átültetése komoly kihívást jelentett. Mivel a countryban egy dalra a világ bármely pontján ugyanúgy táncolnak, korlátozottak voltak a lehetőségeim. Ráadásul olyan mozdulatokat akartam kidolgozni, amiknél egészségesek és kerekes székesek is táncolhatnak egymással. Sikerült – mondja a koreográfus, akinek tanítványai már harminc táncot ismernek, s hetente négy-hat órát gyakorolnak.
– Tavaly 29 fellépésünk volt. Az egyik helyszínen például a hirtelen jött eső sártengert varázsolt, erre a szervezők színpadot építettek nekünk, mert annyira várták az előadásunkat. Egy napokban tartott fesztiválon pedig a szakma tapsolta meg a tánccsapatot – büszkélkedik Szilágyi Anna, aki hozzáteszi: fellépéseikkel egy mikrobuszra gyűjtenek, hogy együtt utazhassanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.